Kétszáz éves lenne a legszebb magyar politikus

Cigányos szépségű magyar gróf, opportunista politikus, ambiciózus államférfi, a női szívek elrablója… Ki volt valójában az 1823. március 8-án született Andrássy Gyula?

andrassy.jpeg

Lovasszobra ott áll a parlament előtt, díszmagyarban feszít Székely Bertalan koronázási festményén, legszebb sugárutunk viseli a nevét, mégsem ismerjük őt eléggé. 

Ifjú évek

Gróf csíkszentmihályi és krasznahorkai Andrássy Gyula 1823-ban született Kassán, befolyásos nemesi család sarjaként. Az élénk temperamentumú fiút gondos neveltetése, sikeresen elvégzett jogi tanulmányai illetve jó érzékkel kiépített, külföldre is kiterjedő baráti kapcsolatai egyaránt fényes jövőre predesztinálták. Még nincs 22 éves, amikor gróf Széchenyi István igen hízelgően nyilatkozik róla a Tisza-szabályozó Társaságban végzett munkája nyomán: ,,minden lehet belőle, még Magyarország nádora is.” – jelentette ki a korabeli források szerint Széchenyi, aki nem is tévedett ezzel kapcsolatban nagyot.

Persze fiatalság bolondság: az ifjak élete már az 1800-as években sem csupa nehéz munkából állt. Andrássy Gyulának is megvoltak a maga csínyjei, barátai pedig (többek között a későbbi híres városfejlesztő, Podmaniczky Frigyes) szíves-örömest segédkeztek neki. Sajnos az ifjú gróf édesanyja, Szapáry Etelka igen erélyes asszonyság volt, ezért a rosszul sikerült tréfák után rendre szigorú megtorlás következett. Podmaniczky Frigyes jegyzi fel emlékirataiban a következő incidenst: ,,vívás közben egy ízben, édesanyja nappali termét alakítván át vívóteremmé, oly erővel vágott engem a párnázott fejálarcon át fejbe, hogy összerogytam… vagy egy hétig bekötött fővel jártam, mint akit valahol egy lebujban megütlegeltek.” Szapáry Etelka nem volt boldog, az anyai szív megpróbáltatásai pedig még korántsem értek véget. Az ifjú gróf ugyanis szenvedélyes lovas volt, szintén a jóbarát Podmaniczky Frigyes számol be a következő esetről: ,, egy alkalommal még idomíttatlan sárga csikón lovagolván Gyula a Városligetben, versenyfutásra kelénk, melynek azon szomorú eredménye lőn, hogy Gyula lova megbokrosodván lovasa fővel bukott az útra. …iszonyodva láttam, hogy a homlokán ejtett sebből vér ömlik alá. Kocsin hazakísérvén sérült barátomat, anyja részéről bekövetkezett az, amitől, de csak úgy magamban, nagyon tartottam, egy hatalmas korholás s egymást érő szemrehányások, mert hisz Gyula volt anyjának enfant gaté-ja.” Az ifjú gróf Széchenyivel kötött vakmerő fogadásáról már nem is szólunk bővebben, az eset úgy végződött, hogy Gyula felsétált az épülő híd láncán a pesti parttól egészen az első pillér magasságáig. Szapáry Etelka talán vágyódva gondol majd vissza ezekre az apróbb szülői megpróbáltatásokra a 48-as szabadságharc idején, nem tudhatjuk, annyi azonban bizonyos, hogy keményen küzd a fiáért, és végül ő eszközli ki Gyula számára az amnesztiát 1858-ban. Vajon eszébe jutottak akkor fiának ifjúkori csínyjei?... ,,Pedig hát én nem voltam okozója semminek, de a sárga csikó volt oka mindennek.” – panaszkodik az olvasóknak szomorúan jó 40 évvel az ominózus lovas eset után szegény ártatlanul leszidott Podmaniczky Frigyes. 

A 48-as szép akasztott

A gondtalan ifjú éveknek hamar vége szakadt, az 1848-as szabadságharc ugyanis kemény próbatétel elé állította az embereket. Andrássy Gyula Görgey segédtisztjeként részt vett a tavaszi hadjáratban, majd 1849 nyarán felettesei megbízásából diplomáciai küldetésbe utazott Konstantinápolyba. Ez volt a szerencséje, hiszen a fegyverletételt követő osztrák megtorlás így kerülte el őt: csupán jelképesen „akasztották fel”, a párizsi szalonhölgyek nagy örömére. Andrássy Törökországból Londonba, majd onnét Párizsba ment, és száműzetésének hosszú éveit nagyrészt a francia fővárosban töltötte. Anyagiakban nem szűkölködött, anyja azonban hiába folyamodott kegyelemért számára újra és újra, a titkosrendőrség jelentései szerint Andrássy nem bizonyult megbízhatónak, rebellisekkel szűrte össze a levet, így nem részesülhet amnesztiában. Más kérdés, hogy a titkosrendőrség Andrássy ártalmatlan szerelmi kalandjaiban és az ezekhez kapcsolódó kisebb utazásokban is rögtön politikai indíttatást vélt felfedezni, így természetesen nem szorgalmazták a magyar gróf hazatérésének ügyét  az uralkodónál. Érdekes módon végül házassága segítette hozzá a visszatéréshez: 1856-ban Andrássy feleségül vette a szép és gazdag Kendeffy Katinka grófnőt, Szapáry Etelka pedig nem sokkal ezután végre sikeresen folyamodott amnesztiáért fia számára. A Kendeffy családot az uralkodóhoz lojális famíliaként ismerték Bécsben, így joggal gondolták, hogy Andrássy gróf temperamentuma is megszelídül majd új családja körében. Valójában Andrássynak nem volt szüksége a felesége jótékony befolyására ezügyben: a szabadságharc leverése önmagában elég nagy tanulság volt számára. Felismerte, hogy nem ragaszkodhat egy bukott eszméhez, és rájött, hogy a teljes függetlenségért vakon lázadni nem kifizetődő. Új utakat, előnyös kompromisszumokat kell keresni. Magyarország jövőjét már régóta egy újragondolt Monarchia keretein belül képzelte el, csupán a kedvező politikai fordulatra várt. Így történt hát, hogy 1858 szeptemberében a gróf visszatért Magyarországra feleségével és újszülött kisfiával, az amnesztia teljes volt, még elkobzott javait is visszakapta. Szapáry Etelka, a hajdani szigorú anya kastélyának tornácán állva tudta meg, hogy fia majdnem egy évtizedes távollét után hazatért, mire olyan felindulás fogta el, hogy úrihölgyhöz méltatlan módon egy széket nagy erővel keresztülhajított a korláton: a szerencsétlen bútordarab persze ezer darabra tört. Korabeli visszaemlékezések szerint csak ezután csillapodtak le valamennyire a derék grófnő sokat szenvedett idegei. 

Politikai pályafutása 1867 után

benczur-andrassy_gyula.jpegAkárhogyan ítéljük is meg mi a kiegyezést utólag, annyi bizonyos, hogy a bécsi felsőbb körökben nagy felzúdulást keltett annak idején, és Andrássyban valamiféle gonosz szellemet véltek látni, aki személyes varázsát használja fel arra, hogy manipulálja a császárnét, ráadásul különféle fondorlatokkal a császár bizalmába is beférkőzik, hallatlan, egy rebellis magyar, egy in effigie felakasztott lázadó. A magyar közvélemény szemében azonban mindez csak emelte Andrássy presztízsét, aki a kiegyezést és a koronázást követő időszakban tulajdonképpen a korabeli nemesség alfahímjévé lép elő, ma talán így mondanánk ezt, ami abban nyilvánult meg, hogy ellenfelei is kénytelenek voltak elismerni kompetenciáját, hívei tűzbe mentek volna érte, a hölgyek pedig körülrajongták, mellesleg a korabeli források szerint ő ezt egyáltalán nem bánta. Sőt. A kiegyezést követő években magyar miniszterelnökként egy időre nyugodtan sütkérezhetett az ország általános fellendülésében, amihez persze ő is hozzájárult, többek között a Sugárút (ma Andrássy út) megépítésének tervével. Az ötlet valószínűleg még a Champs-Elysées-n sétálva fogant meg benne száműzetése idején, a kivitelezés pedig egy nyitott szemléletű, művelt elmére vall, aki körbenézve nem csupán az akkori poros, egészségtelen, szemetes Pestet látta, hanem a lehetőségeket is benne, egy Béccsel versengő ragyogó világváros lehetőségét. A hajdani jóbarát, Podmaniczky Frigyes talán még túl is tesz rajta ebben: a „pepita báró” Andrássy jóváhagyásával hamarosan a Fővárosi Közmunkák Tanácsának alelnöki székében találja magát, és bizony nem lustálkodással tölti az idejét – a mai városkép valóban sokat köszönhet az elhivatott kis csapat munkájának. Sőt, Podmaniczkyt annyira megérinti a polgárosodás szele, hogy a továbbiakban elhagyja a „báró”  szócskát az aláírásából. Sajnos a rohamosan fejlődő Budapest és vele együtt egész Magyarország is csupán vihar előtti csendet élvez: ezzel Andrássy is hamarosan kénytelen szembesülni, ahogy 1871-ben kinevezik közös külügyminiszternek. Tulajdonképpen egy veszélyes aknamező kellős közepére pottyan, és akárhogy manőverezik, csupán a veszteségeket tudja átmenetileg minimalizálni. Az addigi rend átalakulóban van: Európa belsejében erős germán mag képződik, az oroszok éppen bekebeleznék a törököket, a Balkán pedig valódi időzített bombaként  forrong a háttérben. A történészek számára a mai napig izgalmas kérdés, hogy Andrássy vajon megakadályozhatta volna -e az első világháború kitörését, ha másként dönt bizonyos helyzetekben, ezen ők a mai napig szépen elvitatkoznak pro és kontra, mialatt a tabloid média azt találgatja, vajon volt -e a grófnak szerelmi viszonya Erzsébet királynéval. Mind a kettő hálás téma. Ami az előbbit illeti, közelebbi képet kapunk a helyzetről, ha egy kívülálló szemével vizsgáljuk a történteket: Charles K. Burns írja a The Balkan Policy of Count Gyula Andrassy című munkájában, hogy a rohamosan változó Európában, a szláv és mindenféle egyéb nacionalizmus előretörésének idején az Osztrák-Magyar Monarchia lassan kezdett „politikai anakronizmussá” válni, tehát egyszerűen nem volt többé alkalmazkodóképes. Ha ebből indulunk ki, nincs értelme azt találgatni, vajon elkerülhető lett volna -e az első világháború. Andrássy a nemzet jövőjét, vagyis azt a folyamatos fejlődést, ami a kiegyezést követően az egész országban tetten érhető, a Monarchia keretein belül látta biztosítva, így természetesen azért küzdött, hogy a fenyegetést legjobb tudása szerint elhárítsa, vagyis limitálja Oroszország előretörését Bosznia és Hercegovina megszállásával, illetve segítse az európai status quo nagyjából való stabilizálását, ezt egyébként a berlini kongresszussal egyidőben sikerült is megvalósítani, sajnos csak átmenetileg.

Összegzés

Az 1870-es években folyó végeérhetetlen politikai csatározások kikezdték az idősödő gróf egészségét, ezért 1879-ben végül lemond tisztségéről, ám ettől függetlenül továbbra is élénk érdeklődéssel kíséri a közügyeket. A már nagybeteg Andrássy egyik utolsó nyilvános szereplésére 1889-ben kerül sor, Rudolf trónörökös temetésén. Barátai és orvosai egyaránt óva intik ettől, ő mégis utoljára felölti díszmagyarját és lóra ül, hogy megadja a végtisztességet a Monarchia  trónörökösének. Óriási csapás ez neki, Rudolfot kisgyermekkora óta ismerte, és nagy reményeket fűzött hozzá, egy reformokra nyitott, modern jövőbeni uralkodót látott benne. Nem is csoda, ha nehezen tér magához a tragédiát követően, alig egy évet él még ezután. A gróf népszerűsége azonban mondhatni máig töretlen: Andrássy inspiráló személyiség volt már a saját korában is, kortárs írónk, Dunajcsik Mátyás pedig 2021-ben megjelent Víziváros című regényének egy idevágó részében így idézi fel őt: 

„S ekkor, szinte az utolsó előtti pillanatban, mielőtt a grandiózus sugárút beletorkollott volna a Deák tér sarkának teljes építészeti, stilisztikai és forgalmi zűrzavarába, megint csak megcsapott valami idősebb Andrássy Gyula elképzeléseinek nagyvonalúságából, ami olyan léptékekben adta meg a polgári létezés ideális kereteit, hogy abba közel másfél évszázad múlva még az én gördeszkám is belefért.”

andrassy_kep.jpeg

Gondoljunk csak bele: melyik jelenkori politikusunkra vonatkoztathatná a fenti bekezdést jó 150 év múlva egy jövőbeni prózaíró? Melyikre? Nyitva hagyjuk a kérdést. Ez a nyitott kérdés talán minden másnál jobban összegzi majd számunkra Andrássy Gyula munkásságát.  

A bejegyzés trackback címe:

https://tenger.media/api/trackback/id/tr8018066546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása