Egy világhírű magyar, aki a halálról írt operát

1923. május 28-án, 100 éve született Ligeti György, akit legtöbben csak a 2001: Űrodüsszeia zeneszerzőjeként ismernek, ugyanakkor a XX. század egyik legnagyobb hatású művészeként tartanak számon.

1024px-compnist_gyorgy_ligeti_tijdens_repetitie_bestanddeelnr_932-8518_1.jpegLigeti próbál – forrás: Wikipédia

Ligeti György 1923-ban született magyar-zsidó család gyermekeként Erdélyben, Dicsőszentmártonban, a háborgó 20-as években. A család hamarosan Kolozsvárra költözött, ugyanis a családfőt egy helyi bank igazgatójává nevezték ki. Ligeti 7 éves korában egy idősebb unokatestvérének köszönhetően kezdett el élénken érdeklődni a komolyzene iránt, miután megnézte a Borisz Godunov és a La Traviata című előadásokat (bár saját bevallása szerint ekkor még jobban lekötötték a díszletek, mint maga a zene).  Mivel édesapja komolyan ellenezte a dolgot, Ligeti csupán 14 éves korában kezdett el zeneórákat venni. Első kompozíciója hamarosan megszületett, egy a-moll keringő Grieg stílusában. Korai munkái között további zongoradarabokat illetve vonósnégyeseket is találunk. Miután lakásukban megjelent a rádió, Ligeti számára könnyen elérhetővé váltak a nagy mesterek, pl. Wagner, Strauss és Sztravinszkij művei – ők hárman állandó inspirációt jelentettek számára későbbi pályafutása során. 1941-ben a kolozsvári egyetemre jelentkezett fizika-matematika szakra, ám a zsidótörvények miatt sikeres vizsgái ellenére sem vették fel. Így aztán édesapja vonakodva bár, de megengedte, hogy folytassa zenei tanulmányait. A kolozsvári Zeneakadémián képezte magát tovább, a nyári szünetekben pedig Budapestre utazott, hogy Kadosa Páltól vegyen leckéket. 1944-ben Ligetit sok más zsidóval együtt munkatáborba küldték, családját pedig koncentrációs táborokba hurcolták. Egyedül édesanya élte túl a borzalmakat. A második világháborút követően Ligeti Bécsben telepedett le.

ligeti-4-1.jpegForrás: Budapest Music Center

Ligeti többször is nekifutott egy requiem komponálásának, amit végül harmadszori nekifutásra fejezett be 1965-ben. Először még a 40-es évek végén kezdett bele a munkába, nem sokkal a második világháború után, ekkor még Magyarországon élt. A második kísérletre az 50-es években került sor, majd az 56-os forradalmat követően Ligeti elhagyta Magyarországot. A Requiem utolsó tételét 1965 januárjában írta meg, a művet márciusban mutatják be Stockholmban, ahol óriási sikert arat és nemzetközi hírnevet hoz szerzőjének. Ligetit saját bevallása szerint egész életében lenyűgözte a requiem műfaja, az ő egyszerre megindító és félelmetes saját verziója azonban egy teljesen új zenei univerzumot nyitott meg. Szakítva a hagyományos formákkal egyfajta mikrotonalitást kreált: a kórus még nem sokkal a bemutató előtt is küszködött a mű betanulásával. Ligeti mellőzve a tonális és metrikus kötöttséget zenéjét nyerssé és brutálissá formálta, ezzel is közvetítve a veszteség és a halál személyes traumáját.

Ligeti születésének évfordulóját a világ számos pontján ünneplik, így lesz ez itthon is, a Budapest Music Centerben május 22. és 28. között: nemzetközi világsztárok és a hazai kortárs zenei élet meghatározó előadói és szerzői világítják meg a sokszínű életművet egy fesztivál keretében. Bővebb információk itt.

1977-ben Ligeti befejezi egyetlen operáját, a Le Grand Macabre-t. A Requiemmel ellentétben egy szatirikus, fekete humorral átszőtt műről beszélünk, amely nem veszi véresen komolyan tárgyát, az elmúláet. A darab felütése eredeti: a Halál bejelenti a hamarosan bekövetkező világvégét, majd ezt követően az emberek különböző reakcióit figyelhetjük meg a kezdeti riadalomtól a féktelen alkoholmámoron át a szexig. A mű végén az emberiség meglepő módon győzelmet arat, a halál pedig elhalálozik. Ligeti az opera befejezése után nem sokkal egy interjúban így nyilatkozott: ,,Gyermekként sokszor féltem, azonban képzeletben alkottam egy világot magamnak, ahová el tudtam bújni a rettegés elől.” Nem teljesen világos, hogyan változott meg a szerző hozzáállása a halálhoz a Requiem óta ilyen drasztikusan, azonban teljesen rá vall, hogy egy szívéhez közel álló témát ennyire sokféleképpen is ki tudott bontani.

,,Kétségtelen, hogy minden, ami egy művész körül történik, nyomot hagy a művein. Társadalmi és gazdasági körülmények, háborúk, a technika fejlődése, különféle kulturális kapcsolódások és magának a művésznek az általános hozzáállása az élethez… ezek mind nyomot hagynak. Az én zeném egy dimenziója annak a nyomát viseli, hogy bizonyos időt töltöttem a halál árnyékában.” Ligeti zenéjén keresztül egy olyan ember képe körvonalazódik, akinek nincs kulturális, nemzeti vagy vallási megkötöttsége, így egyszerűen emberként definiálja magát: olyan emberként, aki megtapasztalt veszteségeket, fájdalmakat, ugyanakkor szeretetben, derűben és összetartozásban is része volt. Másképp hogyan írhatta volna meg a tragikus Requiem-et, hogy aztán nem sokkal később egy szatirikus műben már a Halál haláláról meséljen nekünk?

1967-ben Ligeti különös levelet kapott, egyik barátja gratulált neki Stanley Kubrick 2001: Űrodüsszeia című filmjében felhangzó zenéjéhez. A meglepett Ligeti megnézte a filmet, és valóban felismerte benne a Lux aeterna, az Atmosphères és a Requiem egyes részleteit. A filmet számos kritikus korszakalkotó műnek nevezte, Tony Palmer filmrendező pedig úgy vélekedett, hogy Kubrick előtt a zene, mint hangulatfestő elem vett részt a filmekben, most pedig a narráció, a film szellemi hajtóerejének alapjává vált. Viszont sem Ligetitől, sem pedig a kiadójától nem kértek engedélyt a zene felhasználására. A zeneszerző panaszlevelet írt a filmet kiadó MGM-nek, és felvette a kapcsolatot a legnevesebb berlini jogászokkal. Hat év pereskedés után az MGM 1973-ban mindössze 3500 dollárt fizetett, aminek nagy részét Ligeti kiadói tették zsebre. Az Űrodüsszeiának azonban óriási sikere volt világszerte, és ennek köszönhetően Ligeti munkásságát is széles körben megismerték, és Ligeti jelentős összegeket kapott a filmzene eladásából származó jogdíjakból. Vitájuk ellenére Ligeti zenéje felcsendült Kubrick más filmjeiben is, így a Ragyogásban és a Tágra zárt szemekben. A sors iróniája, hogy míg az 1960-as években Ligeti prostitúciónak tartotta a filmzenét, a nagyközönség mégis leginkább az Űrodüsszeia zeneszerzőjeként tartja számon.

Ligeti 2000-ben az Amadinda ütőegyüttesnek és Károlyi Katalin énekművésznek komponálta a Síppal, dobbal, nádi hegedűvel című művét, amely élete utolsó befejezett alkotása, és 1956 óta az egyetlen, amelyet magyar zenészeknek ajánlott. 

2006 június 12-én hunyt el Bécsben, 83 évesen. Hamvait a bécsi Zentralfriedhofban helyezték örök nyugalomra. Síremlékét a Bulant & Wailzer építésziroda tervezte. Egyetlen darabból álló üvegtömb állít emléket a XX. század egyik legnagyobb zeneszerzőjének.
 ke_pernyo_foto_2023-05-10_5_41_15.png

Felhasznált források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Ligeti_Gy%C3%B6rgy
https://holocaustmusic.ort.org/fr/resistance-and-exile/gyorgy-ligeti/

A bejegyzés trackback címe:

https://tenger.media/api/trackback/id/tr6818119844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása