Mastroianni titokzatos stratégiája

Mi történik, ha két álomférfi ugyanazt az asszonyt kívánja meg egy forgatáson?

lf.jpegA Törvény c. film plakátja (1959)

Ma jutott eszembe. A Sopronból Veszprémbe vezető üres utakon a kormánynál ülő Zsuzsa kérte, hogy szórakoztassam kis színesekkel. Nem jutott eszembe semmi. Zenét hallgattam. Francia slágereket. Ezekről viszont eszembe jutott anyai nagyapám egy kedvenc dala, amit gyakran hallottam tőle, ha látogatóban járt nálunk. Elnyújtott hangon énekelte: „Paris, c’est une blonde.” Nagyapám isztambuli ügyvéd és tanár volt, szerette a száraz Martinit és Maurice Chevaliert. De a „Párizs egy szőke nő” című dal nem Chevalier dala volt, hanem Henriette Ragoné, becenevén Patachou. Nagyapám krumpliorrhangján idézte a dalt különböző helyzetekben többnyire váratlanul: „Pariii szet ünő blondő!”

Chevalier és Patachou dalairól viszont eszembe jutott Párizs, és az, hogy nincs a földön még egy város, amelyikről annyi dalt írtak volna. Mindenféle városról, kicsiről nagyról írtak számos dalt, de Párizsról folyton írnak és valószínűleg írni is fognak. Ez tagadhatatlan. Erről meg eszembe jutott kamaszkorom egyik kedvence, Yves Montand. Tudja, aki tudja, hogy Montand nem franciának született, hanem olasznak. És a neve sem Yves Montand volt, hanem Ivo Livi. Marselle-i gyermekkora visszatérő anyai hívószava „Ivo, monta!” (Ivo gyere fel!) ihlette későbbi művésznevét.

 fortepan_110111.jpgSimone Signoret és férje Yves Montand megérkeznek Budapestre 1957-ben – Forrás: Fortepan/Bauer Sándor

Ami az én családomat illeti, örökség volt nálunk a francia sanzon ünneplése, lásd nagyapám felhorgadásait, és a lipcsei lakásunk gyér lemezkínálatának kiemelt darabjait. Ha egyedül voltam, és gyakran voltam egyedül, akkor Drafi Deutscher slágerei és egy-két Illés kislemez mellett leginkább Montand lemezét tettem fel, hogy anyám toalett tükre előtt pózolva énekeljek az előadóval. Yves Montand francia szövegeit nem tudtam pontosan reprodukálni, de az énekes jellegzetes hunyorgását elég jól utánoztam.

Yves Montandról Marcello Mastroianni jutott az eszembe a Sopronból Veszprémbe tartó autóúton. És ezzel el is elérkeztem az anekdotához, a valódi kis színeshez. Ennek pedig következő a lényege:

Valamikor a nyolcvanas évek végén egy Sándor Pál filmben dolgoztam segédrendezőként. Hogy mit fedett a segédrendező mint pozíció, nem volt előre rögzítve. Ami a konkrét feladatokat illeti, egyrészt a forgatókönyv dialógusai körül pepecseltem, másrészt – és ez volt a konkrétabb ügylet – francia és német nyelvismeretem miatt a két főszereplő – Hanna Schygulla és Marcello Mastroianni színész-asszisztense is voltam. Ebben a minőségemben gyakran töltöttem időt velük hol a forgatáson, hol pedig a forgatáson kívül. Hanna Schygullával később többször találkoztunk, többek között egy olyan filmben, amelyben mindketten színészként vettünk részt. Mastroiannival messze nem alakíthattam ki közvetlenebb kapcsolatot, ő már intézményesült volt, nagy gyakorlata volt abban, hogy udvarias távolságot tartson.

Emlékezetes gesztusa volt, mint nemzeti intézménynek, amikor egy alkalommal egy kis közép-olasz faluban forgattunk: ahogy megérkezett a produkciós kocsival, laza gesztussal mindenfelé keresztet vetve megáldotta a jöttének hírére odagyűlt falusiakat, akik, amint kiszállt az autóból euforikus „Marcello, Marcello!” kiáltásokban törtek ki.

Az ikonná válásnak kötelező következményei is voltak. A filmben volt egy jelenet, amikor a szerepe szerint mulató-tulajdonos Mastroinanni és az énekesnő, Schygulla az esőben megáznak, majd egy kandalló előtt melegednek. A mulató-tulajdonosnak a szövegkönyv szerint egy kissé tanácstalan „és akkor most mi legyen?” kérdéssel kellett volna a haját szárítgató dívához fordulnia. Mastroianni egyértelműen jelezte, hogy ezt a mondatot ő nem ejtheti ki a száján egy filmben egy intim jelenet keretei között. „Ha én ilyet kérdezek a vásznon egy átázott nőtől, az egész olasz közönség egy emberként fog felhördülni: ’Hé Marcello, ott a nő! Hogyhogy mi legyen?!’ Nem ezt, nem tehetem a közönségemmel.” Így ez a dialógus ki is maradt a filmből.

marcello-mastroianni-1200x900.jpegMarcello Mastroianni

De ez még mindig nem az anekdota.

Ahhoz, hogy eljussak az anekdotához még valamire ki kell térnem, nevezetesen Mastroianni donjuanista mivoltára. Nem akarnám részletesen elemezni a filmsztár érzéki szenvedélyét, önmaga is tudatában volt ennek a tulajdonságának, és valamiféleképp ki is figurázta saját magát olykor ebben a tekintetben. Álljon itt, ennek illusztrálására, egy, még mindig az ígért anekdotát megelőző eset.

Úgy emlékszem, Milánóban forgattunk épp, valamiképpen az olasz fasizmus térnyerését illusztrálandó jeleneteket. Egy különlegesen szép, századfordulón épített hotelben voltunk elszállásolva. Mastroianni is ott lakott tudomásom szerint, mindenesetre egy alkalommal láttam ott üldögélni a pompás, kovácsoltvas rácsos kandallós lobbyban az őt meglátogató ismerőseivel és akkori, utolsó feleségével, Flora Carabellával. Mastroianninak világszép és világtehetség élettársai voltak mindig is. Faye Dunaway, Catherine Deneuve, Anouk Aimée, Ursula Andress, Claudia Cardinale. Kommentálja a névsort mindenki magában.

Mastroianni valóban külön szféra volt, és mindezzel együtt, intelligens, köznapi szerénység sugárzott belőle, amitől persze ítélete, véleménye nagyot nyert hitelességben.

Egy alkalommal tehát magam is a lobbiban üldögéltem, talán a forgatókönyv dialógusait néztem át, de az is lehet, hogy szabadnaposok voltunk és csak élveztem a szálloda előkelő, bársonyos hangulatát, az ablakon beszűrődő fényeket, a dolgokat, amelyeket az ember értékel, ha épp külföldön váratlanul jó körülmények közé csöppen. Mastroianni és látogatói, amint említettem, a kandalló köré elhelyezett süppedő fotelekben üldögéltek és beszélgettek. Mastroianni kissé különválva a társaságtól egyenes háttal ült a közelükben, de mintegy a második sorban egy magas támlájú széken. Kezeit összeszorított térdein nyugtatta, olybá tűnt a feltűnően idős társasághoz képest, mint egy igen jól nevelt és jól fésült kisfiú, aki bele-belehallgat a felnőttek beszélgetésébe. Mastroianni sem volt fiatal, a hatvanas évei elején járt, de az őt látogatók szemlátomást idősebbek voltak nála, főleg egy házaspár, akinek lobogó ősz hajú, csontos arcú férfitagja elegáns olasz öltönyében, nyakában fodrozódó selyemfulárral és széles gesztusokkal magyarázott. A társaság többi tagja figyelmesen hallgatták az előadást, olykor elnevették magukat, egymásra nézve néhány szót váltottak, majd ismét az előadónak szentelték figyelmüket. Én az asztalomnál ülve egy kapucsínó mögül figyeltem a jelenetet, és feltűnt, ahogy Mastroianni mintegy egyre távolabb sodródik a társaságtól, mint egy jégtábla, vagy uszadékfa, ami leválik a partról. Magányában valóban volt valami gyermeki, látszott rajta, hogy a társaság beszélgetése egyre távolabbról ér el hozzá, és hogy ő a megszólíttatásra ugyan türelmesen készen áll, de végső soron teljesen máshol jár.

Ebben a pillanatban  az étkező felől, a lobbi mélyéből feltűnt egy szállodai alkalmazott, egy fiatal felszolgálónő, és kezében egy üres tálcával, amit karja alatt lazán az oldalához szorított, könnyű léptekkel átszelni készült a termet. A nő meghökkentően szép volt, ahogy mintegy fénnyel telve elhaladt a kandalló körül ülők mellett, majd hamarosan távolodott a recepció irányába. De bármennyire is lenyűgözött, elkaptam róla a tekintetem, mert ami még jobban érdekelt, az Mastroianni volt. Vajon, hogyan reagál erre a szemkápráztató jelenségre? Mastroianni, anélkül, hogy tartásán egyébként változtatott volna, tekintetét a lányra szegezte, majd amikor a recepcióhoz vezető folyósón az eltűnőfélben volt, két kezével térdére támaszkodva a pincérnő mozgásával azonos ütemben merev felsőtesttel előrehajolt, és még mielőtt mellkasa térdét érintette volna, fejét és felsőtestét  a távolodó irányába fordítva rezzenéstelen arckifejezéssel követte a nő útját mégpedig az utolsó, lehetséges pillanatig, és még azon is túl, miáltal az a veszély fenyegette, hogy elveszíti egyensúlyát. Ez utóbbit két keze néhány sebesen körző mozdulatával visszanyerve térdére támaszkodott, ismét felegyenesedett, és visszavette a jól nevelt kisfiú tartását. Tekintetemmel gyorsan körbepásztáztam a kandalló körüli társaságot, de úgy tűnt, senki sem vette észre a közjátékot. Sőt, mintha direkt nem vettek volna tudomást Mastroianni kis magánszámárol.

fortepan_163393.jpgMarcello Mastroianni Budapesten, 1980-ban. Forrás: Fortepan/Bakos László

Nehéz volt megítélnem, hogy Mastroianni saját magát karikírozta-e ott a szálloda halljában, vagy valóban önfeledt kamaszként bámult a nő után. És ezzel végre elérkeztem ahhoz a valódi kis színeshez, az anekdotához, amit elbeszélni szándékoztam.

Egy alkalommal a forgatókönyv dialógusainak áttekintését követően bentragadtam Mastroianninál, még az is lehet, hogy neki támadt kedve, hogy a velem való beszélgetéssel üsse el az időt. A szó ekkor valamiképpen Párizsra és Yves Montandra terelődött. Hogy hogyan, már nem tudnám felidézni. A lényeg az, hogy egyszeriben valahol Dél-Olaszországban találtam magam Mastroianni elbeszélése által, ahol is Yves Montand-nal együtt szerepeltek egy filmben, illetve hát a film forgatásán. Azóta utánanéztem, három olyan filmet találtam, amelyben Montand és Mastroianni is játszottak, az egyik a Párizs az Párizs című 1951-es francia-olasz komédia, aztán a Tempi nostri című epizódfilm, illetve A törvény című 1959-es Jules Dassin film Gina Lollobrigidával. A történet, amelyet Mastroianni elmesélt azonban csakis ez utóbbi forgatása alatt eshetett meg, mivel a csattanóban említésre kerülő dal – Tu me fais tourner la tete, azaz kb. „Teljesen megszédítesz” - 1958-ban készült Jacques Tati, Nagybácsim című filmje számára. A dalt aztán Edit Piaf vette meg Tatitól, és barátja és pártfogoltja, Yves Montad is lemezre énekelte. A részletekkel a továbbiakban nem foglalkozom, hanem hagyom, hogy 1959. nyarába huppanjunk, egy dél-olasz szállóba, ahol el van szállásolva a stáb, közöttük Yves Montand és Mastroianni. Napközben forgatnak a kisvárosban, Montand egy kisstilű gengsztert játszik, Mastronanni valami mérnököt és Lollobridgidának bizonyára központi romantikus szerepe van. Az estéket a szállóban töltik, másnap aztán megint forgatnak. Az elbeszélés közben figyeltem Mastroiannit, nikotintól sárgás ujjai között az elmaradhatatlan tövig szívott cigaretta. A kéz alig észrevehetően remegett. Mastroianni kicsit előrehajolt, alig gesztikulált, de akkor az olasz jelbeszédnek megfelelően. A nyelvezete könnyed, egyfajta olaszos francia. Csak néha tartott szünetet, de nem változtatott a ritmuson, lassan, érzékletesen mesélt a film első asszisztensének feleségéről, aki hosszabb időt töltött lent férjénél a forgatáson, és akinek szépsége mindkét nőcsábásznak, Yves Montand-nak és Mastroianninak is azonnal szembeötlött. Hogy elhelyezzük a két vetélytársat a körülmények kontextusába, érdemes utánaszámolnunk. Montand, aki 1921-es születésű, ekkor harminchét éves, Mastroianni harmincnégy. „Mindkettőnknek feltűnt a nő szépsége és feltétlenül a kegyeibe akartunk férkőzni. Én egy speciális és kiváltképp rafinált stratégia mellett döntöttem” – avatott be Mastroianni, - „Nevezetesen, elhatároztam, hogy úgy teszek, mintha egyáltalán nem venném észre a nőt. Mintha egy csöppet sem érdekelne... Így majd megfelelőképpen megpuhul és adott pillanatban már csak le kell szakajtanom a gyümölcsöt a fáról...” Így is tett. Az elhatározott stratégia mentén keresztülnézett a nőn, aki néha kijött a forgatásra, de még inkább nem vette észre, amikor a szállodában futottak össze este a bárban vagy reggel a reggelizőben. „Következetes voltam és elszánt...” – emlékezett Mastroianni a filmgyári lakókocsi szocialista mintás kárpittal bevont ülőpadján hátradőlve. „Egyszer se néztem rá...”

Aztán végre elérkezett a nagy alkalom. Az első asszisztensnek egy néhány napos forgatási szünet alatt fel kellett utaznia Rómába, valamit intézni a filmlaborban. Mastroianni megérezve az esélyt, azzal a tervvel töltötte az estét, hogy majd másnap beindítja a rakétákat és a stratégiája eredményeképp elcsábítja az asszisztens feleségét. Az elbeszélésnek ezen a pontján Mastroianni némileg olcsó, de működő hatásszünetet tartott. De hát volt időnk bőven, a forgatás már csak ilyen dolog. Még akkor is, ha ez esetben műteremben forgattunk a Róna utcai Filmgyárban.

„Készülődtem a másnapra. Lefeküdtem aludni, hogy frissen állhassak neki a feladatnak. A nyitott ablakon tücsökciripelés áramlott a szobába és én kiszíneztem magamban másnapi győzelmemet. Láttam magam előtt a nő szőke haj keretezte arcát, mosolyát és már nyeregben éreztem magam. Csak egyvalamiről feledkeztem meg. Arról, hogy nem egyedül vagyok ebben a hadműveletben. Van egy vetélytársam. És Yves Montand, úgy tűnik, más stratégiát választott a nő meghódítására... A szobába áramló tücsökcirpelésbe egyszerre csak zene hangjai keveredtek. Kinéztem az ablakon. Montand ott állt az asszisztensnő ablaka alatt, valahogy elintézte, hogy felállíthasson ott egy lemezjátszót, és a pörgő lemezen saját hangja csendült fel szerenádképpen: „Tu me fais tourner la tete”... A függöny rejtekéből láttam, ahogy Montand az éjszakában világító fehér ingében, karját széttárva áll a lemezjátszó mellett és sugárzó arccal nézi az ablakban megjelenő nőt, miközben csábos, rekedtes szerelmes hangja szól a lemezjátszóról...” Mastroianni ezen a ponton bizonyára elnyomta a cigarettáját, és ha nem, akkor is. És anélkül, hogy felemelte volna a tekintetét, hozzátette: „ Az ő stratégiája vált be, nem az enyém...” és megvonta a vállát.

Ennyi az anekdota. Végül mégiscsak elszórakoztattam Zsuzsát egy kis színessel Sopron és Veszprém között.

Hozzá kell tennem ezen a helyen, hogy nagyon megrendített, amikor 1996-ban meghalt a huszadik század filmes ikonja, Fellini 8 és fél című filmjének arca. És az igazat megvallva, még most is sírni volna kedvem a veszteség miatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://tenger.media/api/trackback/id/tr2918123208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása