Ezek a legjobb gyerekkönyvek

Meghatározó világirodalmi élmények gyereknapra.

george_dunlop_leslie_alice_in_wonderland.jpegGeorge Dunlop Leslie: Alice Csodaországban – 1879

Gyereknap alkalmából számos apró meglepetéssel kedveskedhetünk a csemetéknek, de az olvasás élménye kisebbek és nagyobbak számára egyaránt egy életre meghatározó ajándék lehet – jelen cikk szerzője például határozottan emlékszik rá, hogy legkedvesebb gyereknapi ajándéka egy Rin-tin-tin regény volt. A gyermekkori olvasmányok hatása meghatározó lehet a pszichológiai fejlődés szempontjából, így aztán a BBC nemrégiben összeválogatta a világirodalom (szerintük) 100 legjobb gyerekkönyvét. A lista első három helyezettjét fogjuk megvizsgálni kicsit közelebbről, felnőtt olvasói szemmel.  

Magyar szemszögből nézve talán egy kevésbé ismert mű végzett a lista élén: Maurice Sendak Ahol a vadak várnak című könyvéről van szó, amely a legkisebbek számára biztosíthat kapaszkodót az érzelmi fejlődés során. A lengyel-zsidó családból származó amerikai szerző saját bevallása szerint gyerekkori emlékeiből inspirálódott a groteszk látványt nyújtó szereplők megalkotásakor, ugyanakkor a hangsúlyt a gyermeki psziché fejlődésére helyezte: hogyan tanulnak meg csemetéink megküzdeni a félelemmel, a szorongással, a frusztrációval, vagy éppen az unalommal? A gyermeki elmét benépesítő különös szereplők, a “dzsungel” lakói a könyv kiadásának idején, 1963-ban alaposan megrémisztették a szülőket és a kritikusokat, a gyerekek azonban egyértelműen imádták: a mű utóélete őket igazolta (még Barack Obama is kedvenc ifjúkori olvasmányai közé sorolta a könyvet egy vele készült interjú során). Az Ahol a vadak várnak népszerűsége azóta is töretlen: filmfeldolgozás, sőt opera is készült belőle, és mintegy 30 nyelvre fordították le, magyarul először 2018-ban jelent meg a Kolibri kiadó gondozásában. Az ismert meseterapeuta, Boldizsár Ildikó méltatta a művet egy rövid ajánlóban, amelyben a népmesék módszeréhez hasonlította Sendak írói bravúrját: a szerző fokozatosan képekké és szavakká formálja a kezdetben amorf módon kavargó gyermeki érzéseket. A szöveg terjedelmét tekintve kifejezetten rövidke történet egy Max nevű kisfiúról szól, aki egy napon sokat rosszalkodik, ezért édesanyja vacsora nélkül küldi ágyba. A pihentető álom helyett azonban élete nagy kalandja vár rá: a dühös és izgatott gyerek szobája dzsungellé változik, amely különös lényeivel mintegy magába nyeli a kisfiút, akinek meg kell tanulni uralkodni saját érzelmein, hogy újra visszatérhessen a megszokott hétköznapokba. Az író, Maurice Sendak egyénként sokat betegeskedett gyermekkorában, ekkor szerette meg a könyveket és ekkor vált szenvedélyévé a rajzolás is. Amikor az Ahol a vadak várnak különös képeiről kérdezték, mindig azt válaszolta: “úgy próbálok rajzolni, ahogy a gyerekek éreznek.” A 60-as években ez a szemléletmód még eléggé szokatlannak számított: a gyerekkönyvek többsége olyan szereplőket promotált, akik mindent megesznek a tányérjukról, időben ágyba kerülnek, és persze jó sok morális leckével gazdagodnak mielőtt a történet véget érne. Nem is csoda, ha Sendak műve akkoriban jócskán felkavarta az állóvizet: a megbotránkozott szülők háta mögött a gyerekek rajzokat küldtek Sendak-nak a saját “vadjaikról”, az író később egyébként úgy nyilatkozott, hogy a rajzok némelyike sokkal ijesztőbb volt az ő illusztrációinál. Manapság, amikor a gyerekeknek egyre kevesebb lehetőségük van a szabadban, játék közben levezetni a felesleges energiákat, és rengeteg okos eszközzel vannak körülvéve, Sendak üzenete aktuálisabbnak látszik, mint valaha. Ráadásul sok felnőtt olvasó szerint a könyv egyfajta “portálként” működik, amelyen át mi is bármikor visszajuthatunk a saját gyermekkori vágyaink és érzéseink dzsungelébe.

26sendak-superjumbo.jpegMaurice Sendak – Forrás: Wikipédia

A lista második helyén az Alice Csodaországban végzett, és ezen aligha csodálkozunk, hiszen egyike a legikonikusabb gyerekkönyveknek Magyarországon is, ahogy szerte a világon: Lewis Carroll műve immár több, mint 150 éve szórakoztat kicsiket és nagyokat egyaránt, nemzetiségtől függetlenül. Az antropomorf lényekkel benépesített szürreális helyszínek (a Dodót Carroll például saját magáról mintázta, eredeti neve ugyanis Dodgson volt, és bemutatkozáskor mindig erősen dadogott), a logikát teljes mértékben feje tetejére állító cselekmény, az abszurd mondókákban is megnyilvánuló játékos nyelvezet mind-mind hozzájárultak a mű tartós sikeréhez. Az Alice Csodaországban sikere nem korlátozódott csupán az irodalomra, hiszen tulajdonképpen nagy hatással volt az egész popkultúrára: a számos színpadi -és filmfeldolgozáson túl divatkampányokat, zeneműveket, fotósorozatokat, illetve festményeket is inspirált. Az eredetileg matematikus Carroll egy délutáni csónakázás közben improvizálta a különös mesét, hogy ismerőseinek gyerekeit, Alice-t, Edith-et és Lorinát valahogy elszórakoztassa a hosszú út alatt. A történet ott helyben óriási siker volt, így barátai egyhangúlag buzdították a könyv megírására. Mivel a főszereplő Alice alakja az író tolmácsolásában teljesen egybevágott a viktoriánus kor központi gyerekképével (jó családból származó, józan, bátor, talpraesett), a könyv azonnal remek fogadtatásban részesült mind a gyerekek, mind pedig a kritikusok részéről. A háttérben meghúzódó egzisztenciális félelmeken túl (Alice fél, hogy teljesen “elfogy”, illetve attól is tart, hogy elveszti az identitását, és egy másik kislány, Mabel válik belőle) a történet felszabadítóan nélkülöz mindenfajta morális tanulságot, és egyszerűen csak egy izgalmas kalandra hív a saját képzeletünk soha ki nem fogyó rengetegében. A mű szimbolizmusa persze többféle értelmezésnek is teret ad, az elzárt “kert”, ahová Alice be akar jutni, valamiféle elérhetetlen tökéletességet jelképezhet, míg a Cheshire-i macskában sokan egyfajta “vezető szellemet” látnak, aki segíti Alice-t a spirituális utazás során. Akár gyerekként, akár felnőttként olvassuk újra, Carroll műve mindig feltár előttünk egy új, izgalmas perspektívát. Érdekes történeti adalék, hogy magának Carroll-nak sosem született gyermeke: megrögzött agglegényként élt, és lánytestvéreivel azt a boldog, idillikus otthont kísérelte meg rekonstruálni az angol vidéken, amelyben annak idején a saját gyerekkora telt. 

A harmadik helyen végzett Harisnyás Pippit szerencsére szintén nem kell bemutatni a magyar olvasóknak: a svédek sztáríróját, Astrid Lindgren-t kezdetben számos vád érte azzal kapcsolatban, hogy könyveinek szereplői nem jólnevelt, jólfésült papírmasé gyerekek. Éppen a Harisnyás Pippi kapcsán akár még a “deviáns” jelző is felmerült egyes svéd kritikusok részéről, azonban Lindgren munkásságát ma már úttörőnek tartják a gyermekirodalomban, hiszen az elsők között volt, akik a gyerekeket valódi, önállóan gondolkodó, saját személyiséggel rendelkező lényként ábrázolták. Érdekes módon a franciák először csupán egy alaposan cenzúrázott verziót mertek megjelentetni Pippi kalandjaiból, és a könyv náluk nem is tett szert akkora rajongótáborra, mint Európa más országaiban, vagy éppen Amerikában. A fiúsan rövidre nyírt hajú, temperamentumos írónő nem ijedt meg a súlyos témáktól, és nem gondolta, hogy el kellene zárni a gyerekeket az élet sötétebb oldala elől. Jó példa erre az Oroszlánszívű testvérek című regénye, amelyben a főszereplőknek meg kell tanulniuk feldolgozni egy hozzájuk közel álló személy elvesztését. Lindgren sokat merített a svéd folklórból is: a realizmussal tökéletesen egybefonódó éteri mondavilág jelenik meg például a Ronja, a rabló lánya című könyvében. Ebben a méltatlanul keveset olvasott műben a teljesen valós apa-lánya konfliktus illetve a fokozatosan kibontakozó kamaszkori szerelem mellett ugyanolyan természetességgel vannak jelen a vérlidércek, hóbuckamanók és egyéb mesebeli lények. Lindgren-t Magyarországon sokan a könnyfakasztóan vicces Juharfalvi Emil könyvek szerzőjeként ismerik, ez a sorozat is remek példa arra, hogyan tanítja az írónő játszva kis olvasóit az élet fontos dolgaira. Emil olyan gyerek, aki valószínűleg nem minden szülő álma, sőt, saját szülei nagy valószínűséggel korán megőszülnek majd sorozatos csínytevései miatt, azonban ugyanez az Emil egy percig sem tétovázik, amikor az élet komolyabb próbatételek elé állítja: ilyenkor akár a felnőttekkel szemben is képes a helyes utat választani. Astrid Lindgren tehát a kezdeti kritikák ellenére méltán vált a gyermekirodalom megkerülhetetlen nagyasszonyává, nem is csoda, hogy négy különböző könyv is felkerült tőle a százas listára.   hd_item_2046290_17317d4c8f.jpeg

Felmerül azonban a kérdés, vajon mennyire brit szemmel készült ez a bizonyos lista? Kétségtelen, hogy az angolok mindig is élen jártak a gyerekirodalom forradalmasításában, és az olyan klasszikusok, mint a Micimackó, a Békavári uraság, a Paddington, a Mary Poppins, a Pán Péter vagy éppen A Hobbit joggal kaptak előkelő helyet a BBC százas listáján. Azonban mégsem neveznénk a válogatást elfogultnak: az, hogy Astrid Lindgren szinte összes ismert műve helyet kapott rajta, mindenképpen példamutató, sőt, szerencsére még a René-Goscinny féle Kis Nicolas is felkerült rá, francia fronton egyedül Patrick Modiano Catherine Certitude-jét hiányolhatjuk róla, ami pedig alapmű, minden gyerekszoba polcán ott a helye. A magyar olvasók persze különösen szerencsések: a kevésbé jól informált brit tudósok jegyzéke mellé valószínűleg mindenki kapásból oda tudja rakni a maga 20-as vagy akár 50-es magyar listáját az ország kedvenc gyerekbarát szerzőivel, Bálint Ágnestől Csukás Istvánon át egészen Lázár Ervinig. Ne féljünk tehát újra felfedezni gyerekkori kedvenceinket, és ne féljünk könyvet ajándékozni gyereknapra: az olvasás élménye minden korban felbecsülhetetlen, a következő generáció pedig biztosan meghálálja majd ezt a gesztust. 

A bejegyzés trackback címe:

https://tenger.media/api/trackback/id/tr4718133366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása