Kiderült, hogy hol a világ közepe!

Miklósa Erika koncertjével zárult Gyulaj első összművészeti fesztiválja, az Itt a világ közepe! amely a helyi fiatalok számára szervezett médiafoglalkozások záróeseményeként jött létre. 

Az egész napos eseménysorozat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat égisze alatt a Szívlapát Alapítvány által szervezett oktatási projekt célállomása volt. A helyi fiatalok lelkes csapata professzionális segítséggel, de önállóan valósította meg a hagyományteremtő szándékkal született fesztivált. 

Annak ellenére, hogy ezres nagyságrendben érkeztek érdeklődők a Tamási kistérség több településéről, a médiaiskolások töretlen lelkesedéssel végezték szerteágazó feladataikat, a fellépők személye, a Dikh-Tv közvetítése, a színpadi jelenlét, és az érzett felelősség egyaránt koncentrált, szakmai jelenlétre sarkallta őket.

A fellépők zenekarok között üdvözölhettük az autentikus roma muzsikát játszó Háj ku minyé és a Lerom csapatát, de tiszteletét tette a Kossuth-díjas Lakatos Mónika Folk triójával, és az Európa-szerte ismert Parno Graszt is. A legkisebbeket varázsolta el Kacskés Karina és Karsai Veronika meseszínháza, de maguk a kicsik is elkápráztatták néptánctudásukkal  az egybegyűlteket, ahogyan az Utca-Szak Színházi társulás sem hagyta unatkozni a közönséget. A Máltai Szimfónia Program fiatal komolyzenészeit ugyan az eső beszorította az iskola épületébe, de így talán még bensőségesebb koncertet adhattak. A tájba illő fotókiállítás mellett termelői piac, néptáncbemutató és profi kommentátor által közvetített focimeccs is fűszerezte az amúgy is eseménydús programot.

A nap fénypontja kétségtelenül a festői katolikus templomban adott koncert volt, Miklósa Erika, a világhírű Kossuth-díjas operaénekesnő szólaltatta meg a hely szelleméhez leginkább illő dalait Sárközi Lajos Liszt Ferenc-díjas hegedűművész és zenekarának kíséretében 

A fesztivál célja azonban nem csak az volt, hogy a magas kultúra izgalmas szeleteit elérhetővé tegye a térség lakóinak számára, hanem az is, hogy a közösség nyitottá váljon a pozitív változásokra és megtapasztalja, hogy a megálmodott célok meg is valósíthatóak, különösen akkor, ha a saját fiataljaik kezébe adják a kezdeményezést.

A bejegyzés trackback címe:

https://tenger.media/api/trackback/id/tr918152254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása