Petőfi Sándor maga is tett róla, hogy vadromantikus eszmék kifejezője legyen, színész volt és eljátszotta a költőt, mígnem ő lett a Költő. Még Adyt sem, József Attilát sem tudta ez a nép annyira elfogadni költőnek, mint Petőfit. Pilinszkyről és Weöresről meg ne is beszéljünk. Ha egy magyartól azt kérdezzük, hogy milyen „a Költő”, akkor leírása alapján Petőfit kapjuk. Pontosabban egy hamis Petőfi-képet, ami unalmas ünnepségek és vegyes minőségű tanulmányok során alakult ki. A Költő csillogó szemű, fekete üstökű, vékony legény, aki csóró, szegény, szerencsétlen, de halhatatlan. Ez a halhatatlanság az, ami senki másnak sem adatott meg a modern társadalomban, ezért sajnálják, de irigylik a Költőt. Itt ma mindenki halandó. Nincsenek már királyok, mágusok, hősök és hősnők sem. Csak a Költő maradt halhatatlannak. Miért? Nem világos, ahogy Hamvas is mondja. Petőfi halálát tehát azért nem tudjuk elfogadni, mert nem értjük, hogy mi a költő. – Részlet „A halhatatlan Petőfi” c. készülő előadás alakuló esszéváltozatából.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.