Meghódítják Velencét a magyar üvegművészek

A szeptember 2. és 15. között megrendezett Velencei Üveghéten fókuszba kerül a hazai üveges szcéna, sőt a Magyar Művészeti Akadémia is szakmai napot tart szeptember 11-én. 

Antonella Magaraggia, az Ateneo Veneto elnökasszonya és Turi Attila, az MMA alelnöke köszöntőjét dr. Richly Gábor, az MMA főtitkárának előadása követi majd. Az érdeklődők megismerkedhetnek az MMA teljes intézménycsaládjával, szerteágazó tevékenységével, nemzetközi kapcsolatépítési törekvéseivel és eredményeivel. A köztestület ugyanis kezdetektől fogva figyelemmel kíséri a magyar szellemi és művészeti élet meghatározó folyamatait, támogatja a kortárs művészeti alkotások hazai és nemzetközi bemutatását. Ösztöndíjak, pályadíjak kiírásával és más utakon is támogatói szerepet vállal a magyar művészeti életben, különösen a fiatal művészek és alkotásaik népszerűsítésével. Idén több MMA-művészeti ösztöndíjas – Koós Daniella, Sipos Balázs, Soltész Melinda, Telegdi Balázs – műveivel is találkozhat a közönség az immár hetedik alkalommal megrendezett rangos üvegművészeti seregszemlén.

Délután 4 órától szakmai kerekasztal-beszélgetésen Hefter László, Ferenczy Noémi-díjas üvegművész, Lukácsi László Ferenczy Noémi- és Fujita-díjas üvegszobrász, az International Exhibition of Glass Arany-díjasa, az MMA rendes tagjai és három ösztöndíjas kiállító művésze (Koós Daniella, Sipos Balázs, Telegdi Balázs) a kortárs üvegművészettel kapcsolatos legaktuálisabb kérdéseket vitatják majd meg.

luka_csi_la_szlo_foto_luka_csi_liza.jpgLukácsi László – Fotó: Lukácsi Liza

A szakmai programhoz kapcsolódik Dr. Sík Attila neurobiológus, agykutató, a Birminghami Egyetem professzora, a Pécsi Tudományegyetem Transzdiszciplináris Intézetének alapítója és Szilágyi B. András művészettörténész, a Bohus-Lugossy Alapítvány szakmai vezetője, a Glass Art NOW! kiállítás kurátora, aki a Velencei üveg hatása a magyar üveg történetére címmel tart majd előadást.

Dr. Sík Attila jelentős történeti üveggyűjteménnyel és kortárs üvegművészeti alkotásokkal is rendelkezik. A tudomány és az üvegművészet találkozása, egymásra hatása is kibontásra kerül a magyar üvegművészet történetét bemutató előadásán.

A The Venice Glass Week nemzetközi zsűrijének felkérésére a Bohus-Lugossy Alapítvány képviseli a kortárs magyar üvegművészetet a 2023-as üvegművészeti seregszemlén. A rendezvény látogatói két kiállítási helyszínen is találkozhatnak a magyar üvegművészet remekeivel szeptember 2. és 15. között. A The HUB (palazzo Loredan) a velencei üvegművészeti fesztivál központi kiállítási és rendezvényhelyszíne, ahol öt magyar üvegművész – Gáspár György, Kóródi Zsuzsanna, Lukácsi László, az MMA rendes tagja, Varga Dóra és Sipos Balázs, az MMA művészeti ösztöndíjasa – alkotásai láthatók. Az Ateneo Veneto Aula Magna kiállítótere viszont most először fogad be üvegművészeti kiállítást: a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szakmai és anyagi támogatásával megvalósuló Glass Art NOW! című csoportos tárlatot, amely a magyar üveg „ezer évét” a legújabb kortárs törekvésekkel párba állítva ismerteti meg a közönséggel.  A változást a kiállított alkotások is rögzítik a folyékony, öntött üveg megdermedésével, és plasztikus tárgyként, amint áttűnik rajtuk a fény. 

megnyito_u_nnepse_g_forra_s-glass_art_now_facebook_oldal.jpg

Kiállító művészek:

Bohus Zoltán (az MMA  néhai tagja), Báthory Júlia Botos Péter, Buczkó György (MMA Iparművészeti és tervezőművészeti-díjas), Budai Zsolt János, James Carcass, Deák Zsuzsanna, Dimény Luca, Edőcs Márta, Farkas Vajk, Fábry János (az MMA köztestületi tagja) , Fűri Judit, Gáspár György, Gonzálesz Gábor, Gierl Henrik, Hamza Erzsébet, Házi Tibor,
Hefter László (az MMA rendes tagja), Horváth Márton, Jegenyés János, Jegenyés Jusztina, Kanyák Zsófia, Kékesiné Sipos Judit,  Koós Daniella (MMA-ösztöndíjas), Kohut-Görömbei Luca, Kovács Júlia, Köblitz Birgit, L. Szabó Erzsébet, Lendvai Péter Gergely, Lugossy Mária (az MMA néhai tagja), Lukácsi Boldizsár, Lukácsi László (az MMA rendes tagja), Mánczos József, Németh Magda, Pantocsek Leó Valentin, Sigmond Géza, Sipos Balázs (MMA-ösztöndíjas),
Soltész Melinda (MMA-ösztöndíjas), Sovánka István, Szilágyi András, Szilágyi Csilla, Smetana Ágnes (az MMA levelező tagja), Szőke Barbara, Takács Géza, Telegdi Balázs (MMA-ösztöndíjas), Varga Gyöngyvér Amala, Vida Zsuzsa, Wölfinger Barnabás

A Glass Art NOW! csaknem száz kiállított tárgyon keresztül mutatja be az üveg természetéből kiinduló innovatív gondolkodást és megvalósítást. A Bohus-Lugossy Alapítvány célul tűzte ki a kárpát-medencei üveg történeti kutatómunka megkezdését „a magyar üveg ezer éve" munkacím alatt, melyhez hazai és kárpát-medencei intézményekkel kezdeményezett együttműködést. 

A történeti üvegkiállítás öt tematikus egységben nyújt ízelítőt a tervezett kutatómunka spektrumából a Janus Pannonius Múzeum, a Laczkó Dezső Múzeum, a Dornyai Béla Múzeum, valamint magángyűjtemények tárgyai által. A történeti üvegek kulcstárgyai ezen intézmények gyűjteményeiből rendeződtek négy tematikus egységbe, Róma, Velence, Veszprém, Salgótarján városok nevei alá. A látogató Pantocsek Leó Valentin irizáló üvegeitől és opálüvegeitől Griegl, Sovánka, Stanek, Báthory, Horváth, Smetana, Bohus, Lugossy alkotásain át juthat el a legújabb kortárs törekvésekig.

Virtuális kiállítótérben az ösztöndíjas művészek munkái

Az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet székháza, a Hild-villa 3D másolata, mint kiállítótér, első alkalommal nyitja meg virtuális kapuit a The Venice Glass Week nevű rangos nemzetközi üvegművészeti fesztivál alkalmából.

Az olasz városban kiállító Koós Daniella, Sipos Balázs, Telegdi Balázs MMA Művészeti Ösztöndíjasok alkotásaiba szeptember 12-től, a virtuális kiállítótér segítségével lehet bepillantást nyerni a www.mma-mmki.hu oldalon. 

A bejegyzés trackback címe:

https://tenger.media/api/trackback/id/tr8618210845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása