Fotókon az álomsziget
Peremartoni Zsuzsa szicíliai fotóiból nyílik kiállítás március 7-én Sárospatakon, a Boros Borbár és étteremben.

A világjáró fotográfus-költő rendszeresen állít ki a fővárosban és vidéken is, képei Ausztráliától Kanadáig mutatják meg a világ különlegességét. Most a Mediterráneum egyik legkülönlegesebb szeglete, Szicília hódította meg a szívét és a fényképezőgépét.

Biztosan mindenkinek van egy álomszigete. Az enyém Szicília. Rabul ejtett a sziget varázsa.1999-ben sikerült a 2900m magasságig megmásznom az Etnát, egy kisebb, leginkább sziklamászókból álló miskolci csapattal, úgy, hogy nem használtam semmilyen segédeszközt, mivel akkoriban szerettem a hegyek kihívásait, főleg, a vulkánokét.
2023. augusztusában három hetet töltöttem Cataniában, illetve az onnan nem messze eső Palazzolo Acreideben, de ellátogattam Taorminába is, ahol a Ferragosto (Mária mennybemenetele) katolikus ünnepet úgy éltem meg, mint valami csodát. Nappal körmenet volt, éjszaka tűzijáték és mivel napközben az elviselhetetlen volt a forróság (40C) a kiállítások éjfélig nyitva voltak. A levegőben volt valami leírhatatlanul varázslatos. A most, Sárospatakon kiállított fotóim között megtalálni a cataniai életképeket és Acreideben készített fotókat is.
A kiállítás 2024. március 7 és április 5 között látható Sárospatakon, a Boros borbárban.
Cím: Sárospatak, Rákóczi út 21, 3950

A bejegyzés trackback címe:

https://tenger.media/api/trackback/id/tr2718323181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása