Csavarral kerül színpadra Dorottya

Április 7-én látható a Pesti Vigadóban Csokonai vígeposza a Gál Tamás vezette legendás Csavar Színház előadásában.

552105_422885241082024_1675156035_n-1.jpeg

Gál Tamás

A Csavar (Csallóközi Vándorok) Társulat évek óta sikeresen működik. A Szkéné Színházban játszott Petőfi: A helység kalapácsa és Arany: A nagyidai cigányok című irodalmi tanulmányainkból jól-rosszul ismert szövegei alapján készült előadások után megint egy klasszikushoz nyúltak, Csokonai Vitéz Mihály Dorottya című vígeposzát dolgozták fel. Az előadásban felhangzanak dalok; tempósak, sugárzó életerő árad belőlük, a Kárpát-medence népeinek dallamvilága jelenik meg bennük. A dalok jó dramaturgiai pontokon illeszkednek az elmondott szövegbe. A színpadkép praktikusan egyszerű. Jobb oldalon míves öntöttvas széken ül Bodonyi András hegedűs. Balon is áll egy hasonló, ide Gál Tamás ül le néhányszor, főleg gitározni. Van még középen egy hatalmas abroncsszoknyás fogas, a tetején paróka, ezt lehet Dorottyaként életre kelteni, ha épp ő beszél. – Hodászi Ádám

Gál Tamással Kalmár András beszélgetett a Trend FM 94.2-n futó Kapcsolódjunk! c. műsorban 2024. március 27-én:

Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya, vagyis a dámák diadalma a Fársángon
A Csavar Színház produkciója

2024. április 7, 17:30
Pesti Vigadó
Az előadás időtartama: 60-65 perc

További részletek itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://tenger.media/api/trackback/id/tr4018364901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása