Három nap varázslat a kőtenger partján

A Salföldi Dalföld kétségtelenül a nyár egyik legkülönlegesebb fesztiválja.

Már jó tíz éve is van annak, hogy Török László, a legendás fotográfus pajtájának kertjében álló vén diófa alatt összeült néhány lokálpatrióta, és elhatározta, hogy összehívja a környékbeli művészeket, no meg a művészetszerető közönséget egy zenélős, beszélgetős együttlétre. Salföldön járunk, néhány percre csak a Balatontól, de már a tanúhegyek árnyékában, a kőtengernek nevezett, furcsa sziklaalakzatokkal borított mező szomszédságában fekvő faluban. Ez a falu persze már jó pár évtizede nem „igazi falu”, ugyanakkor a régiek iránti tisztelet itatja át a települést, a házak, az utcák, a macskalépcsős tetők, a rendben tartott porták mind a hagyomány kultúráját hirdetik, a Balaton környékére jellemző stílusok és minőségek alternatívájaként. 

Nem véletlen tehát, hogy itt született meg az a családias kis fesztivál, amely a Dalföld nevet kapta a keresztségben, és amely a mai napig elsősorban a helybéli művészek rendezvényének tartja magát. Az már más kérdés, hogy olyan művészek vannak helyben, mint a Kossuth-díjas Dresch Mihály, vagy a Nemzet Művésze elismeréssel kitüntetett Somogyi Győző, ugyanakkor a fiatal generáció is képviseltetve van, példának okáért olyan tehetségekkel mint Raffay Boróka vagy Vidákovich Izsák, akik talán az idei fesztiválon aratták eddigi legnagyobb sikereiket. 

Az ez évben már kilencedik alkalommal megrendezett Salföldi Dalföld persze bővelkedett a nagy nevekben és a nagy hangokban is, a Szent Efrém például a falutól fél órás sétányira, az erdő mélyén fekvő Pálos kolostor romjait énekelte be, míg a Hot Jazz Band a szomszédos homokbánya szélén álló Bányakert színpadán mutatta meg a férfihang erejét, amely az ezévi rendezvény hivószava volt. De itt járt a Duckshell is, a Z generáció nagy kedvence, ugyanakkor az egykori iskola udvarán, a közelmúltban épült Káli Fecske színpadán ott dübörgött a néptánc és a jazz, illetve ezek fúziója, bizonyítva, hogy az ősök kultúráját sokféleképpen lehet továbbörökíteni. 

A zenei tartalom mellé itt szellemi tartalom is jár, beszélgetések, előadások sőt viták is folynak arról, hogyan találjuk meg a helyünket egyénként és közösségként ebben a – pláne Salföldről nézve – sokszor időben és térben is cikázó világban, de a három napon át tartó Dalföld lényege pont az ellentétek feloldása, a művészetek segítségével. 

Gesztus értékű, szinte zarándoklat-szerű, amikor a rendezvény szelleme eléri a közeli Ábrahámhegy strandját, és a felfújható gumiállatok között, a sültkrumpli és vattacukor illatú kavalkádban, a népi hangszereken megszólal a fesztiválra invitáló verbunkos. És láss csodát, a gyerekeket követve a felnőttek is közelebb merészkednek, még egy-egy vízibicikli is a part felé veszi az irányt, egyre lelkesebb a közönség, mert megérinti az, amelynek talán már aznap este részese lesz. A varázslat, a kőtenger partján. 

A bejegyzés trackback címe:

https://tenger.media/api/trackback/id/tr9018444017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása