Németh József „Csuri” lett az év zenekari művésze a Nemzeti Filharmonikusoknál, ahol több mint 40 éve klarinétozik. Mestereiről és tanítványairól is beszélgettünk vele.
Az MMA Zeneművészeti Tagozata hagyományosan minden ősszel koncerttel köszönti „kerek” évfordulós akadémikusait, ám most titokban tarják a szólisták kilétét, sőt magát a műsort is.
Vincenzo Bellini nagyon fiatalon halt meg, életműve mégis megváltoztatta az opera műfaját. A Kalóz c. művét először és egyetlen alkalommal hallhatjuk november 6-án.
A Nemzeti Filharmonikusok valóságos koncertcunamival lepi meg a közönséget az évadban: három opera, egy európai és egy erdélyi turné és egy világsztár adventi oratóriuma is szerepel a programjukban.