Tenger Média

Az emberiség egyik legnagyobb, ember által előidézett, nem nukleáris robbanásában 2000-en vesztek oda, rájuk emlékeznek minden évben Boston főterén.  

Kanada keleti partvidékén, a Nova Scotia félszigeten fekvő Halifax, az első világháború idején, 1917 decemberében nyüzsgő és forgalmas kikötőváros volt. Kikötőjéből naponta futottak ki hadianyagokkal megrakott hajók Európába, vagy érkeztek az európai hadszíntérről sebesülteket szállító kórházhajók, de ott állomásozott Kanada hadiflottája is. A stratégiailag fontos kikötőt a német tengeralattjárók támadása miatt nehéz hálókkal védték, amelyeket nappalra széthúztak, éjszakára viszont összezártak. Így a hajók közlekedése meglehetősen korlátozott volt.
 
1917. december 5-én az SS Mont Blanc francia teherhajó New Yorkból érkezett a kikötő bejáratához, hogy csatlakozzon az Európa felé tartó konvojhoz, de egy vihar miatt késve érkezett és éjszakára a védőhálón kívül rekedt. A 3121 tonnás vízkiszorítású, 98 méter hosszú hajó a francia Compagnie Générale Transatlantique nevű cég tulajdonában volt, rakománya csaknem 3000 tonna TNT-ből, lőgyapotból, pikrinsavból és magas oktánszámú, rendkívül illékony benzolból állt.

December 6-án, reggel indult az éjszakára a lezárt kikötőben rekedt norvég SS Imo norvég teherhajó, amely 5043 tonnás vízkiszorításával, 131 méteres hosszával és háromfokozatú gőzgépével 12 csomós (körülbelül 22 kilométer/óra) sebességre volt képes. A kikötőből a késésben lévő norvég teherhajó kifelé haladt túllépve a megengedett legnagyobb sebességet, maximum öt csomót, miközben a francia Mont Blanc teherhajó már befelé tartott. 

A francia révkalauz észrevette, hogy az Imo egyenesen feléjük tart, gőzkürttel jelzett, majd a hajó kapitánya fordulásra adott parancsot. A ritkás ködben a szürkére festett francia hajót csak a kürtjelzés után vették észre, és az Imo kapitánya hátramenetet vezényelt, de elkésett vele. A norvég hajó nekiütközött a Mont Blanc törzse elülső részének, aminek következtében a fedélzeten tárolt, benzollal teli acélhordók felborultak, tartalmuk pedig kiömlött.

Amikor az Imo hátrálni kezdett, szikra keletkezett, amely meggyújtotta a szétömlött benzolt. A Mont Blanc orrfedélzete pillanatok alatt lángba borult, a legénység elmenekült a hajóról, amely magára hagyva, a part felé sodródott, majd megállt az egyik mólónál.

A város lakói, nem számolva a veszéllyel a partról nézték az égő hajó fedélzetéről lerepülő, szétrobbanó hordók bizarr tűzijátékát. Amikor a lángok elérték a rakodótérben lévő pikrinsavat, a Mont Blanc felrobbant. A detonáció robbanóereje körülbelül egy 3 kilotonnás, kisebb atombombáénak felelt meg. Richmond, Halifax sűrűn lakott északi része másodpercek alatt megsemmisült - két négyzetkilométernyi terület a földdel vált egyenlővé -, és a kikötő túlpartján fekvő Dartmouth-ban is jelentős károk keletkeztek.

W.G. MacLaughlan operatőr a robbanást követő napokban kamerájával megörökítette a pusztíást:

A lökéshullám hatását a több mint 200 kilométerre Cape Bretonnál és a 180 kilométerre fekvő Prince Edward-szigetnél is érezték.
Amit pedig a part menti területen épségben hagyott a tűzvihar, azt elsöpörte a keletkezett magas szökőár.

A balesetben több mint kétezer ember lelte halálát, több mint kilencezren sérültek meg és legalább 25 ezren vesztették el otthonukat. Néhány órán belül Kanada, valamint az Egyesült Államok teljes keleti partvidéke megmozdult, és vonatszerelvényeken mentőcsapatok, valamint segélyszállítmányok érkeztek.

Boston volt az első város, amely a szerencsétlenül járt település segítségére sietett, és a viharos időjárással dacolva orvosokat, nővéreket és kötszert juttatott Halifaxba.  A város azóta minden évben egy karácsonyfát küld Bostonnak.

A katasztrófát az egyik legnagyobb, ember által előidézett, nem nukleáris robbanásként tartják számon.

1918. február 4-én nyilvánosságra hozták a robbanás körülményeit vizsgáló jelentést, amely mindenért a kikötőparancsnokot, a Mont Blanc kapitányát és a hajón tartózkodó révkalauzt tette felelőssé, egyben gondatlanságból elkövetett emberöléssel és súlyos kötelességmulasztással is megvádolta őket. Később mindhármuknál ejtették a vádakat bizonyítottság hiányában. A Mont Blanc és az Imo tulajdonosai kártérítési pert indítottak, amely végül 1920-ban a londoni Brit Nemzetközösség Fellebbviteli Törvényszék mindkét felet egyformán felelősnek találó ítéletével zárult.

Halifax városképe az újjáépítés nyomán teljesen megváltozott, az elpusztult városrészt sok fával és zöldterülettel díszített kertvárossá alakították. A város lakói emlékművet állítottak az áldozatok emlékére.