Tenger Média

Egy fotóművész azt kutatja, hogyan alakítják át a fák az emberi érzelmek nyomait. 

Hol lehetnek ma már azok a régi párok, azok családok, baráti társaságok, akik egykor a Budai hegyek ösvényeit rótták, akik piknikeztek a bükkfák árnyékában, hogy aztán a korszakban bevett szokásként, barbár módon a fák kérgébe véssék ottjártuk nyomait? Amron Ødre van Wijk szerint kár ezen nosztalgiázni, nem ez a lényeg. Sokkal érdekesebb, hogy hogyan reagáltak a fák ezekre a fájdalmas jelekre, az ő életük mértékegységei mellett az emberi idő és az ahhoz fűződő érzelmek eltörpülnek.  

Amron Ødre van Wijk igyekszik minimalizálni digitális lábnyomát, nincsen sem instagram fiókja, sem weboldala, munkáival csak analóg formában, kiállításokon lehet találkozni. A trinidadi és holland felmenőkkel büszkélkedő művész nem idegenkedik a technológiától és nem gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ránkhozza az apokalipszist, de attól jogosan tart, hogy műveit fel- és átdolgozza az AI, ettől azok nem kivánt kontextusba kerülhetnek. Ezért bár önálló vagy csoportos fotókiállításaival a világ számos városában találkozhatunk, sőt galériák is előszeretettel kínálják munkáit, önmagát egyáltalán nem tartja fotóművésznek, azt vallja, a képei nem képként fontosak, hanem az, ami rajtuk látható bír nagyon sok rétegű jelentéssel.

Amron van Wijk munkái arról mesélnek, hogyan alakítja át a természet az embert, a munkáját, a gondolatait, az érzelmeit. Világhírű sorozata, amelynek legújabb darabjait a budai erdőkben gyűjtötte, azokat a fába vésett, többnyire szerelemes feliratokat mutatja be, amelyeket a fák az idők folyamán lassan átalakítottak. Kéreggel vonták be a metszett szívek peremét, elmázolták a neveket, megnyújtották az évszámokat, a maguk kedvére és a maguk idejére formálták meg a réges-régi szerelmek kérgükön ütött sebeit.