Tenger Média

Egy varázslatos éjszaka, amely a Die Hard filmeket és a Kapa-Pepe párost is megihlette. 

Eleanor Fortesque Brickdale grafikája – forrás: Wikimedia

A Szentivánéji álom első ismert kritikája Samuel Pepys 17. századi angol politikus naplójából származik, aki 1662-ben látta a darabot, amely szerinte ,,a legízetlenebb és legnevetségesebb komédia volt, amivel életében találkozott”. Saját bevallása szerint csupán a tánc, illetve az előadás közben feltűnő csinos nők jelentettek némi felüdülést számára.

Érdekes módon nem Samuel Pepys volt az egyetlen híres néző a történelem folyamán, akinek nem tetszett a Shakespeare műve: Ferenc József szintén elképesztő badarságnak tartotta az egészet, ugyanakkor felesége, Erzsébet, egyenesen rajongott a darabért. Az utókor számára ez a rajongás könnyen tetten érhető Sissi verseiben, amelyekben magát gyakran Titániaként ábrázolta, Ferenc Józsefet pedig Oberonként, hol elnéző, hol dühös iróniával tekintve a saját házastársi összetűzéseikre. Az egykor a királyné tulajdonában lévő bécsi Hermész-villa hálószobáját díszítő festmények szintén a Szentivánéji álomból ábrázolnak jeleneteket, többek között a szamárfejet viselő Zuboly és a szép tündérkirálynő komikus szerelmi idilljét. 

Rudolf Carl Huber munkája a Hermész-villából (részlet)

Noha a Szentivánéji álom nem minden néző szívét hódította meg, kétségkívül sok más művet inspirált: nem sokan tudják, de Mendelssohn például híres nászindulóját eredetileg ehhez a színdarabhoz komponálta 1842-ben, azóta esküvők százain csendült fel világszerte ismert dallam. Purcell egy egész operát komponált a műre A Tündérkirálynő címmel, de talán a legmeglepőbb az 1988-as Die Hard rendezőjének vallomása, aki egy interjúban elmondta, hogy a Szentivánéji álom inspirálta őt arra, hogy filmje cselekményét egyetlen éjszakába sűrítse. Ráadásul Bruce Willis ikonikus akciófilmje is a napforduló idején játszódik, de nem Szent Ivánkor, hanem épp ellenkezőleg, karácsonykor. A művészet mellett a tudományra is hatással volt a darab: az Uránusz bolygó számos holdja közül három viseli a Szentivánéji álom hőseinek nevét: az Oberon, a Titánia, illetve az 1985-ben felfedezett Puck kering az angolul amúgy is viccesen hangzó Uranus körül.

A Szentivánéji álom számtalan emlékezetes színpadi adaptációt élt meg az évszázadok során: a magyar nézőknek talán leginkább a kétezres évek elejének Bárka színházi előadása lehet emlékezetes, amely egyben a legendás Kapa-Pepe páros, vagyis Mucsi Zoltán és Scherer Péter közös pályafutásának kezdetét is jelentette. A brit közönség (főleg a hölgyek) emlékezetében pedig talán az a játékos, 1964-es változat maradt meg leginkább, amelyben a Pyramus és Thisbe történetét bemutató mesterembereket a Beatles tagjai alakították. Állítólag mikor megkérdezték Lennont, miért éppen Thisbe szerepét vállalta el, a válasz így hangzott: ,,Ha valaki szeret még a többiekénél is idiótább jelmezbe bújni, akkor az én vagyok.” A britek részéről még egy érdekes rekord kapcsolódik a darabhoz: az ünnepelt angol színésznő, Judi Dench háromszor is alakította Titániát, életének különböző korszakaiban. Egyszer még az iskolás éveiben Yorkban, másodszor a hatvanas években Peter Hall vezénylete alatt, és végül harmadszor 2010-ben a kingstoni Rose színházban. 

A kortársak számára annak idején az tette különösen élvezetessé Shakespeare darabjait, hogy a közönség különböző rétegeit igyekezett megszólítani, illetve gyakran utalt olyan korabeli eseményekre, amelyekkel a nézők éppen azonosulni tudtak. A Szentivánéji álom egy hangsúlyos pontja Titánia és Oberon viszálya: a pár megromlott viszonyát kísérő természeti katasztrófák képeinek leírásakor Shakespeare-t az 1594-1596 közötti időszak inspirálta, amikor is a rossz időjárás illetve az áradások miatt katasztrofálisan rossz volt a termés Anglia-szerte. Az oroszlánt játszó munkások aggodalma, miszerint az oroszlán ijedelmet kelt majd a közönség körében, majd az ezt követő mókás diskurzus arról, hogyan lehetne ezen az oroszlánon szelídíteni egy kicsit, szintén utalás egy korabeli anekdotára: a skót Jakab király udvarában 1594-ben nagy ünnepséget szerveztek, melynek fénypontjaként egy oroszlán húzta szekér gördült volna be a mulatozók közé. Azonban a korabeli források leírják, hogy a szervezők az utolsó pillanatban visszariadtak ettől a tervtől a közönség (és az oroszlán) váratlan reakciójától tartva, így a szekeret végül egy színes bőrű szolga húzta be az ünneplő tömegbe.

Paul Jean Gervais: Titánia örülete, 1897. – forrás: Wikimedia

Shakespeare-t színpadra állítani minden korban kihívás, a Szentivánéji álom pedig különösen bővelkedik olyan díszletekben és jelenetekben, amelyeknek em könnyű formát adni. Az egész darab nagyon álomszerű: a nappalok megbízható rendjéből az éjszaka uralhatatlan káoszába jutunk. Két különböző létmód, az emberek látható, megfogható világa, és egy számukra láthatatlan világ, a tündérek és manók éji mesebirodalma találkozik és gabalyodik össze egymással, ami majdnem végzetes következményekkel jár az eltévedt szerelmesekre nézve. Shakespeare a szerelem sokféle aspektusát mutatja fel a darabon belül, ezek a mozaikdarabkák azonban végül mind a patriarchális rend mintájára rendeződnek el: az emberek világában Theseus, az uralkodó állítja helyre a rendet, majd feleségül veszi a leigázott amazonok vezérét, a tündérek birodalmában pedig Oberon leckézteti meg sikeresen lázadó feleségét, sőt még Puckot, a dévaj szellemet is a rend szolgálatába állítja. Az uralkodó mint a rend fenntartója nyilván fontos része volt a korabeli Anglia imázsának, azonban a sok mitológiai utalás illetve a látomás-szerű erdei jelenetek minden időben próbára tették a rendezők kreativitását. Mindenesetre tudomásunk van egy olyan 1911-es színpadi verzióról, ami élő nyulakat vonultatott fel a színpadon, míg egy 1856-os előadásban 90 tüllszoknyás tündér táncolta együtt a finálét. Napjainkban az előadások (például a Globe színházban jelenleg is futó változat) gyakran domborítják ki a hatalommal való visszaélés illetve a verbális-fizikai zaklatás tárgykörét kimerítő jeleneteket, így ezek a modern interpretációk gyakran kissé sötétebb hangulatúak a megszokottnál. A Szentivánéji álom, akárcsak a legtöbb klasszikus, sokféle értelmezést megenged, így újra és újra felkerül a színházak és társulatok repertoárjába: ilyenkor a nyári napforduló tájékán érdemes tehát egy próbát tenni, és elmerülni ebben a kaotikus, új lehetőségekre nyitott történetben, gyönyörködni Shakespeare páratlan képalkotó tehetségében, vagy egyszerűen csak élvezni az általános kavarodásból támadó komikus helyzeteket.