Tenger Média

150 éve született Colette, aki botrányt kavaró könyvei ellenére hazájában megkapta a legmagasabb elismerést.

Colette – Fotó: Henri Manuel, Forrás: Wikipédia

„Milyen soká él Colette a halála után!” – méltatta őt 1967-ben Janet Flanner, és valóban: Colette népszerűsége jóval túlélte még a hatvanas-hetvenes évek lázas törekvéseit is, hiszen a mai napig olvasók ezreit bűvöli el világszerte, a könyvei alapján készült filmes-színházi produkciókról már nem is beszélve. Az idén 150 éve született írónő élete kész regény, nem csoda hát, hogy sokszor önmaga inspirálta a saját műveit.

A legnagyvilágibb francia írónő valójában egy apró Yonne megyei falucskában látta meg a napvilágot 1873-ban, azonban már fiatal korában az autofikció úttörője lett azzal, hogy teljesen új nézőpontból tudott női sorsokat felvillantani. Az íróvá válás útján első férje, Henry Gauthier-Villars indította el: az idősödő, szabados életet élő kiadótulajdonos maga is tollat ragadott időnként Willy álnéven, első regényeit pedig egyenesen ő rendelte meg Colette-től, aki gyakran szobafogságban alkotott, meghajolva újdonsült férje akarata előtt. A zsarnoki alkotói módszer mellett férje a könyvek sikerét sem osztotta meg fiatal feleségével: Colette első négy művét a saját neve alatt publikálta. Ennek ellenére Colette később azt vallotta, első férje mellett vált igazi íróvá, és nem mellesleg a párizsi szalonok is megnyíltak előtte ebben az időszakban: olyan emberekkel ismerkedett meg, mint Marcel Proust, Maurice Ravel vagy Claude Debussy. Az említett első 4 könyv, az ún. Claudine sorozat az 1900-as évek elején nagy sikert aratott az országban, színpadi feldolgozásokat és különféle merch-tárgyakat inspirált, például a Claudine kölnit és cigarettát. 1906-ban Colette elvált a férjétől, azonban ezzel nehéz anyagi helyzetbe került, hiszen a Claudine-könyvek bevétele továbbra is a férjet illette. Az öntudatra ébredő fiatal nő ebben az időszakban fedezte fel magában az előadóművészt: hamarosan rendszeres fellépőjévé vált különféle zenés daraboknak, hogy pénzt keressen. Újságírással, fotózással is foglalkozni kezdett, ám ezek nehezen biztosították a megélhetését, sokat betegeskedett, és mintegy revansot véve az egész elnyomó férfitársadalmon, nőkkel folytatott szerelmi viszonyt. Ez a lázas időszak inspirálta a La Vagabonde című művét.

Colette egyiptomi jelmezben, egy pantomim szereplőjeként. Fotó: Leopold Emil Reutlinger – Forrás: Wikipédia

1912-ben a némileg lehiggadt Colette hozzáment a Le Matin szerkesztőjéhez, Henry de Jouvenel-hez, egy lányuk született a következő évben. Férje hatására inkább az újságírás felé fordult ugyan, azonban íróként a legtermékenyebb periódusa az 1920-as, 30-as évekre tehető, ekkor írja meg legjobb műveit. A sors furcsa fintora, hogy Colette leghíresebb regénye mintegy valóra váltotta saját magát: az 1920-ban íródott Chéri cselekménye megismétlődött a való életben, amikor a 40-es éveiben járó Colette találkozott 16 éves mostohafiával, és viszonyt kezdett vele. A regény nagyjából félig lehetett készen ekkor. Az évekig tartó kapcsolat illetve a férj sorozatos hűtlenségei természetesen szétzilálták Colette házasságát, ami 1924-ben válással végződött, azonban a Chéri máig a világirodalom egyik legpontosabb és legmegrendítőbb látleletét adja a szerelemről, ami egyébként Colette kedves témája maradt élete végéig. ,,A férfiak szörnyűek” - írta egyszer levélben egy barátjának, majd némi önkritikát gyakorolva hozzátette: ,,a nők is”. Ha a Chéri mintegy tükörként reflektálta szerzője akkori életét, akkor Colette utolsó fikciós műve, az 1943-ban íródott Gigi menedékül szolgált az idős írónőnek, pénzügyi- és lelki értelemben egyaránt. A német megszállás legkeményebb évében készült regény később Audrey Hepburn főszereplésével sikeres darab lett a Broadway-n, már 1951-ben, azonban a háború idején sokat betegeskedő és a Gestapótól harmadik férjét féltő Colette számára menekülést jelentett a valóság elől. Ha a szerelem és a ,,hús” ahogy ő maga fogalmazott, állandó témája volt is a művészetének, Colette mégsem ismételte soha önmagát: mindig új nézőpontból tudta kedvenc témáit megvilágítani. És ha a téma sokszor frivol volt is, Colette bravúros ügyességgel tárta fel az emberi psziché mélységeit (A Macska), hihetetlen érzékenységgel adott hangot a kamaszkor nagy tapasztalásainak (Zsendülő vetés) vagy éppen mély együttérzéssel szállt alá szereplőivel a szerelem sötét bugyraiba (Chéri). Kései önéletrajzi ihletésű írásaiért sokszor vádolták főleg az amerikai kritikusok nárcizmussal és önreklámmal, ám ne felejtsük el, hogy Colette élete első felét teljes elnyomásban töltötte, még a saját regényei sem az ő neve alatt jelentek meg, így némileg érthető, hogy életének második felében kissé átesett a ló túloldalára, már ami az önpromóciót illeti. Autofikciós írásait azért nem mindig csupán saját maga inspirálta, a Gigi című mű ihletője például egy Yola Letellier nevű balerina volt, aki a szociális létrán való feljebb jutás reményében hozzáment egy nála 36 évvel idősebb kiadó tulajdonoshoz. A könyv sikere persze maga után vonta a színpadi feldolgozást, az akkor már kerekesszékben ülő Colette pedig maga választotta ki Audrey Hepburn-t a főszerepre: a monacói tengerparton sétálva szólította le a tapasztalatlan, vékonyka fiatal lányt, aki később a produkció igazi sztárja lett, noha előtte sosem állt még színpadon.

Jacques Humbert: Colette – 1896. Forrás: Wikipédia

Franciaországban az olvasók Colette-t már életében is bálványozták, ám az angolszász kritikusoknak azért voltak fenntartásaik: 1934-ben a TIME egyik újságírója úgy fogalmazott, Colette a fő beszállítója a nyomtatott afrodiziákumot kedvelő olvasóknak, amely kategóriába aztán az olvasók mintegy 99%-át besorolta persze. Ugyanakkor hozzátette, hogy az írónő egyfajta zsigeri beleérzéssel tárja fel az emberi „mirigyek és idegek működését”, illetve hogy az írásai „szenvedélyesek, de ugyanakkor sohasem olcsók.” Kritikusai arra is kitértek, hogy a modern irodalomban különleges hely az övé, hiszen regényeiben soha nincsen szó politikáról, vallásról vagy ideológiákról: írásaiban a női és férfi princípium csap össze, hol finoman és árnyaltan (Zsendülő vetés) hol pedig brutális, pusztító erővel (A Macska, Chéri). Colette legnagyobb rajongói közé tartozott egyébként Truman Capote, aki a legnagyobb élő francia írónak tartotta őt, még közös barátjukat, Jean Cocteau-t is a második vonalba sorolva ezzel. Cocteau olyannyira nem sértődött meg ezen, hogy gálánsan összehozott egy találkozót Capote-nak, aki annyira megilletődött bálványától, hogy alig merte elfogadni azt az antik kristály papírnehezéket, amelyet Colette barátságosan felajánlott neki. Cocteau és Colette egyébként nemcsak barátok és honfitársak voltak, hanem a macskák iránti imádatuk is közös volt: állítólag Colette fertőzte meg ezzel Cocteau-t, aki később egy macskás klubot is alapított, ám akárhogyan is történt, mindkettejükről rengeteg olyan felvétel kering a neten, amelyen kedvenc macskájuk társaságában pózolnak éppen. A sokszor botrányhősnek és nimfománnak kikiáltott írónő műveinek utóélete a töretlen siker jegyében zajlik: a Gigi 2015-ben újra a Broadway színpadára került a tinisztár Vanessa Hudgens főszereplésével, és rendkívül kedvező kritikákat zsebelt be. A 2009-es Chéri Michelle Pfeiffer-rel a főszerepben szintén jól szerepelt a mozikban, 2019-ben pedig Colette életéről készült egy sikeres életrajzi film Keira Knightley-val a címszerepben.

Keira Knightley a Colette (2018) c filmben. Forrás: Vertigo media

Az írónő népszerűségét jelzi az is, hogy ő volt a második nő a történelemben, aki megkapta a Francia Becsületrend lovagkeresztjét, illetve az első nő Franciaországban, aki ünnepélyes állami temetésben részesült 1954-ben bekövetkezett halálakor. Idén januárban az angol BBC Culture a következő sorokkal emlékezett meg Colette születésének 150. évfordulójáról: ,,Alaposan feltárta a szakterületét anélkül, hogy valaha is kimerítette volna azt, vagy szükségtelenül ismételte volna önmagát. Ahogy egyre idősebb és tapasztaltabb lett, úgy változott a megközelítése is: intenzív és érzéki, fikciója tele van élettel és nevetéssel, miközben egy nő életének történetét meséli el a gyermekkortól egészen az időskorig. Így aztán – 150 évvel a születése után – Colette ma is tovább él.”