Tenger Média

Hisz olyan jól megvoltunk nélküle egész nyáron! Nos, a jelek szerint egészen a középkorig kell visszamennie annak, aki a titok nyitjára akar bukkanni. 

Fotó: Fortepan / Kereki Sándor

A 13. században járunk, egészen pontosan 1231-ben. Az akkori európai egyetemek professzorai évtizedek óta panaszkodnak a nyári hónapokban üresen kongó termek miatt, elvégre így mégsem lehet dolgozni, a diákokat pedig csak nem kergethetik lasszóval az aratásra váró mezőkön át vissza az iskolapadba, ezt sosem engedné a méltóságuk. Akárhogy háborogtak is a professzorok, a középkorban a nyár az aratásról szólt, ez volt a záloga annak, hogy a nép ne éhezzen évközben. Egy nagyrészt a mezőgazdaságra épülő társadalomban nem lehet csodálkozni azon, hogy a diákok a nagy egyetemi városokból hirtelen csapot-papot otthagyva özönlenek vissza a családi fészekbe, majd sietve csatlakoznak a termény begyűjtésével járó munkálatokhoz. IX. Gergely pápa, aki egykor maga is diák volt (a párizsi, majd a bolognai egyetemen tanult annak idején teológiát illetve jogot), átérezte a helyzet tarthatatlanságát, ezért a türelmetlen tanároknak és a dolgozó diákoknak egyaránt kedvező pápai bullát adott ki Parens Scientiarum Universitas címmel. Ebben többek között rendelkezett a tanítási intézményekben kötelező jelleggel beiktatandó egy hónapos nyári szünetről is, így voltaképpen őt tekinthetjük az iskolai vakáció atyjának.

IX. Gergely pápa Raffaello freskóján

Azonban a heves nyár-rajongók és visszaeső iskolakerülők figyelmét nyilván nem kerülte el, hogy a rendeletben egy hónapnyi szünetről volt szó, manapság azonban a nebulók már több, mint kéthavi szünetet élvezhetnek a tanévnyitó ünnepség előtt: hogyan is működik ez akkor tulajdonképpen?  Nos, IX. Gergely bölcs rendelete évszázadokon keresztül zavartalanul túlélt a továbbra is mezőgazdaság-központú társadalmakban: az aratás idejéhez általában még a szüretét is hozzávették praktikus szempontok alapján, így egészen a 19. század elejéig az iskolai szünet nagyjából augusztus 15-e és szeptember 20-a közé esett. Érdekesség, hogy Magyarországon például Mária Terézia kezdte bevezetni a tanéveket elválasztó szüneteket az 1770-es években, majd később II. József rendeletére nálunk is létre jött egy hosszabb nyár eleji szünet, szintén mezőgazdasági szempontokat figyelembe véve. A modern korban azonban az iparosodás és a fizetett szabadságok bevezetése főleg a fejlett országokban megváltoztatta a régi rutint, hiszen a családok a szép idő beköszöntével máris élvezni szerették volna a jól megérdemelt pihenést, amiért egész évben dolgoztak. Természetesen a dolgozó szülők a csemetéiket is magukkal akarták vinni a vakációra, bár a nyaralás és a nyaraltatás közötti finoman árnyalt különbség egy külön cikk témája lehetne, erről gyermekes szülők bizonyára sokat tudnának mesélni. Kanyarodjunk azonban vissza az eredeti témához: az iskolák érthető módon el akarták kerülni, hogy a túlhajtott és utazni vágyó szülők teljesen különböző időpontokban kivett gyerekeinek betöltetlen helye káoszt okozzon az oktatási rendszerben, így inkább megnyújtották a vakációt, ami a módosítást követően már július közepétől szeptember végéig tartott. Az évnyitó ünnepségre csak október első napjaiban került sor ebben az időszakban.

Fotó: Fortepan / Nagy Gyula 

Az 1960-as években újabb változtatást eszközöltek a dátumokon, ekkor alakult ki a ma ismert, június végétől szeptember elejéig tartó verzió. Az átmenet azonban nem volt zökkenőmentes: egy darabig a mezőgazdaságban dolgozó szülők különleges engedménnyel kivehették a gyerekeiket a szüret időszakában, hogy ezzel plusz segítséget kapjanak a nehéz munkában, de 1981-től már ez a fajta kivételezés is megszűnt. A huszadik század közepétől persze nagyban módosult a társadalom összetétele: a fejlett európai országok egy része, például Franciaország megkülönbözteti az 1945 és 1975 közötti éveket (Les Trente Glorieuses) mint a gazdasági növekedés időszakát, mikor is a gyári munkások és alkalmazottak száma már nagyban meghaladta a mezőgazdaságban dolgozókét, így nem volt szükség többé arra, hogy az iskolai vakáció belenyúljon az őszbe. (Manapság már egy átlagos magyar kisgyereknek az olasz gyerekek 14 hetes nyári szünete teljességgel álomszerű és valószínűtlen.)  Így alakult tehát ki többé-kevésbé minden európai országban hasonló módon a ma ismert iskolai év, az elkerülhetetlen szeptemberi iskolakezdéssel. Például a franciák azonban még ezt sem veszik túlságosan tragikusan: valószínűleg ők az egyetlen olyan náció, amely legalább 10 vidám hangvételű dallal rendelkezik az iskolakezdésről, ellentétben mondjuk a mi egyedül árválkodó De nehéz az iskolatáskánkkal. Aki tehát valamiképpen oldani kívánja az ősz eleji szorongást, nyugodtan hallgasson bele ezekbe, az impozáns szerzői lista Jacques Brel-től Georges Brassens-ig terjed, egyszóval a francia sanzon színe-java, akiknek mind volt egy-egy kedves gondolatuk a szeptemberi iskolakezdésről. Méltán a leghíresebb mind közül France Gall Le temps de la rentrée című dala, amely a legnyomottabb őszi borongást is garantáltan felderíti, mintha csak egy puha, bársonyos gubót szőne körénk, ami megvéd minket a hűvösödő időjárástól. A vakációs emlékeinket pedig csomagoljuk el a felfújható matracok, búvárszemüvegek és fürdőruhák mellé, hadd várakozzanak ott jövő nyárig.

Források:
https://www.jaimemonpatrimoine.fr/fr/module/81/1415/pourquoi-la-rentree-scolaire-est-elle-en-septembre-
https://www.lefigaro.fr/musique/2014/09/02/03006-20140902ARTFIG00141-la-rentree-des-classes-en-dix-chansons-culte.php