Tenger Média

A zongorára, trombitára és gitárra, no meg ütőhangszerekre komponált mű április 6-án debütál az Opusban. 

Dés András Quartet - Fotó: Victoria Nazarova

Dés András Unimportant Things című új lemezének nyolc trackje valójában egyetlen negyvenöt perces kompozíció. Ahogy a szerző fogalmaz, inkább eposz, vagy nagyregény, mintsem novellafűzér, és fogyasztani is teljesen korszerűtlen módon ajánlott: egyben, és nem social media kompatibilis módon, bele-belekapva egy-egy összetett zenei mondatba, vagy metaforába.  
A lemez a BMC Records gondozásában vinyl/bakelit formátumban is megjelenik, és az alkotók szándéka szerint már kapható lesz az április 6-i lemezbemutató koncerten, az Opus Jazz Clubban, illetve másnap, április 7-én Veszprémben, a Papírkutyában, ahol 19:00-tól játszik a zenekar. 

A zeneszerzővel Kalmár András beszélgetett a Trend FM 94.2-n futó Kapcsolódjunk! c. műsorban:

Dés András azon kevés ütőhangszeresek közé tartozik, akik nemcsak különféle zenekarok tagjaként szívták magukba zenei stílusok egész arzenálját, hanem saját együttest, sőt együtteseket is alapítottak. Az öt éve Bécsben élő Dés most három osztrák zenész, Martin Eberle, Kenji Herbert és Philipp Nykrin társaságában alakított kvartettet, amellyel az európai jazz lényegét: a sokszínűséget, a nyitottságot és az egymásra figyelés erejét ragadja meg. A különleges ütőhangszer-apparátushoz trombita, zongora és elektromos gitár társul, amelyek játékmódja sokszor messze túllép mindenfajta sztereotípián, és az album zenei összetevői is legalább ilyen sokrétűek. Az amerikai és az európai jazz utóbbi évtizedeinek különféle irányzatai éppúgy meghatározzák Dés András és zenésztársai gondolkodását, mint a régi és a kortárs klasszikus zene, a tradicionális zenekultúrák ösztönösen komplex ritmikai struktúrái vagy éppen különböző populáris zenei hatások, mondjuk a rockzene elementáris energiái.

Az Unimportant Things című lemez azt a trilógiát zárja le, amelyet Dés András különféle felállásokban rögzített a BMC Records számára. A merőben eltérő koncepcióra és hangulatokra építő három album közös vonása, hogy mindegyikben rejtőzik egy jó adag spontaneitás azáltal, hogy a zenekarvezető nem kompozícióiba illesztett szabad improvizációs szakaszokat, hanem azokkal kötötte össze őket. A nyolc szerzemény így az átvezetések révén egyetlen, nagyjából háromnegyed órás zenefolyammá válik, amelyben úgy haladunk szigetről szigetre, kalandról kalandra, miként a Trójából hazatérő Odüsszeusz Ithaka felé. – Fazekas Gergely