Tenger Média

A távcső fókuszában lassan kirajzolódnak a salföldi táj körvonalai. 

Amikor véget ér a tanév, és a gyerekek a Vakáció nevezetű hatalmas óceánjáró fedélzetén elkezdik szelni a végtelennek tűnő nyár habjait, aztán a felnőttek kisebb csónakjai és lélekvesztői is célba veszik a meleg áramlatokat, nos, pont akkor bukkan fel az a bizonyos föld a láthatáron. De ezt hiába is kürtölik világgá az árbockosárban kuksoló matrózok, csak egy-egy fellobogózott fregatt meg kisebb szkúner veszi az irányt a szigetnek, mások elhajóznak a zajosabb kontinensek felé. De jól van ez így.

Mert az immáron kilencedszerre megrendezésre kerülő Salföldi Dalföld nem vár tömegeket, fesztivál-konkvisztádorokat, sosem akart növekedni, bár kétségtelen, hogy az itt fellépő előadók közül nem egy adott már koncertet százezres nézősereg előtt. Mégis mind a közönség, mind a művészek a déltengerek szigeteinek intimitását keresi itt, a Balaton-felvidék peremén, a Káli-medence kapujában, a bányatavak tövében.

Maga Salföld pedig valóban sziget, bár őslakosai már nem igen akadnak, ugyanakkor a telepesek meghagyták eredeti szépségében, sőt, a napjainkban épült házak is szigorúan igazodnak az egykori Balaton-felvidéki építészeti struktúrákhoz. Nem csoda, hiszen a vidéknek sajátja az időtlenség, talán ezért is szól itt minden másképp. A Dalföld dalai ugyanis nem attól unikálisak, hogy sehol máshol nem halhatók, valami más a titok. Mert itt még a dobozgitáron lefogott C-dúr is másképpen hangzik, mint a belvárosi jazz-caféban és Dresch Mihály szaxofonnádja is máképp hajlik mint a Fonó színpadán. És nincs az a nyugati, vagy keleti katedrális, amelynek boltívei szebben zengetnék meg a Szent Efrém Férfikar szakrális dallamait, mint a tetőzet nélküli Pálos kolostorrom fölé magasodó ezeréves tölgyfák. 

És még sorolhatnám. De nem sorolom. A titok attól titok, hogy magunk fejtsük meg. Vagy valakivel, akit szeretünk. 

A Salföldi Dalföld részletes programja itt érhető el.