Újra itt az ősz legszerethetőbb fesztiválja

Szeptember 27. és 28. között ismét megrendezésre kerül az ELEVEN ősz, a Bartók Béla út és környékének civil kulturális utcaünnepe. 

196469208_896190591230533_6276978200352612990_n.jpg

A Bartók Béla Boulevard, azaz a Gellért tértől a Gárdonyi téren át a Feneketlen-tóig tartó városrész tematikus fesztiválja ez, amikor a kávézók, galériák, üzletek mind-mind közösségi térré válnak, az utcák pedig megtelnek színházzal, zenével irodalommal és képzőművészettel. Most sem lesz hiány gyerekprogramokban – koncert, kézműves-sarok és sok-sok játék várja a legkisebbeket, az idősebeket pedig kortárs alkotók kápráztatják el képekkel, objektekkel, fényinstallációkkal és performanszokkal. A zenei paletta ezúttal is változatos lesz, de kizárólag a névadóhoz méltó, igényes jazz, klasszikus és kortárszene szólal majd meg a Bartók Béla Boulevardon.

A Bartók Béla Boulevard utcamenedzsere, a rendezvényt megálmodó civil szervezet alapítója, Jáki Mónika avatta be a rendezvény kulisszatitkaiba a hallgatókat 2024. szeptember 11-én a Trend FM 94.2-n futó Kapcsolódjunk! c. műsorban, a beszélgetőtárs Kalmár András volt:

A kulturális negyeden keresztülhömpölygő programcunamiban olyan kincsekre lelhetünk, mint az aranyműveskedés és ékszerkészítés, irodalmi beszélgetés és táskakészítő workshop, bűvészbemutató és kultúrtörténeti séta, sneakerfestés és japán baba készítés, fotóelemzés és chilei agyagfigura-készítés, japán játékműhely és meditáció, valamint kamarazenei koncert és az 1001 éjszaka pikáns meséi a Feneketlen tó partján. A részletes program itt érhető el.

A rendezvény ingyenes, de egyes programok regisztrációhoz kötöttek, bővebb információk a Bartók Béla Boulevard Facebook oldalán találhatók.

A bejegyzés trackback címe:

https://tenger.media/api/trackback/id/tr2818490159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása