Hamarosan elstartol a legprogresszívebb magyar zenei fesztivál

Január 11. és február 9. között újra itt az Átlátszó Hang.

Az újzenei rendezvénysorozat ezúttal ismét egy közös tematika mentén, Polychrome címmel vonultat föl több mint húsz programot, egy hónapon keresztül, több budapesti helyszínen.

atlatszohang_fb.jpg

A fesztivál 2025-ben is változatos programokkal várja a közönséget: nemzetközi és hazai művészek előadásai, interaktív foglalkozások, társművészeti események és kiállítások sokasága kelti életre a fesztivál „Polychrome” kiadását, amely az eltérő művészi világok színgazdagságát mutatja be.

Az első Átlátszó Hang Újzenei Fesztivált Horváth Balázs és Gryllus Samu zeneszerzők indították útjára 2014. januárjában a BMC-vel, a FUGA Budapesti Építészeti Központtal, a Trafóval és a Zeneakadémiával együttműködve. Elsődleges célja korunk újító szellemű zenei irányzatainak minél szélesebb spektrumon való bemutatása volt, ahol a koncertek előtt vagy közben a közönség interaktív bemutatókon vehet részt, ezzel elősegítve az új kompozíciós elgondolások megértését.

A zenei értelemben vett „átláthatóság” utalhat olyan darabokra is, amelyekben egyszerre van jelen a hallható és a vizuális réteg – újzenei színház vagy újmédia formájában a fesztivál ezekre is kiemelt figyelmet fordít.

A fesztivál célja, hogy hidat építsen a hagyományos és kísérleti zenei formák között, párbeszédre hívva az újdonságokra nyitott közönséget. A BMC Koncerttermében, az OPUS Jazz Clubban és a Zenei Információs Központ könyvtárában, a Zeneakadémia Solti termében, a Magyar Zene Házában, a Trafóban, a, a FUGÁ-ban, a Nádor Teremben, Műcsarnokban, az OMA-ban és új helyszínként pedig az ISON-ban valósulnak meg a programok, amelyek célja, hogy az átláthatatlannak vagy nehezen befogadhatónak tartott zenei irányzatokat közvetlenné és érthetővé tegyék.

Dalok a Trapézról: A fesztivál a Zeneakadémia Solti termében nyit január 11-én az Ensemble Trapèze (NL) különleges zene-színházi előadásával, amelyben Sztojanov Georgi zeneszerző Prokofjev műveit és levelezését felhasználva egy elveszett balett nyomába ered. Különleges eseménnyel emlékeznek az idén elhunyt Eötvös Péterre: a Budapest Music Centerben Kalmár András Az utolsó opera című dokumentumfilmjét láthatjuk zeneszerző első magyar nyelvű operájának, a Valuskának keletkezéséről.

A fesztivál során kiemelkedő nemzetközi együttesek is színpadra lépnek. A fiatal Kollektiv Unruhe (LX/DE) a Nádor teremben, míg a NAMES, azaz a New Art and Music Ensemble Salzburg (AT) a Trafóban mutatkozik be. A FUGA ad otthont a szlovákiai EnsembleSpectrum koncertjének. A Magyar Zene Házában Illés Márton kurátori és zeneszerzői munkája nyomán a németországi The Monochrome Project trombitaegyüttes Marco Blaauw vezetésével, valamint a Trio Dakoda magyar ütőhangszeres trió együttműködése különleges élményt ígér.

A nemzetközi együttműködésen alapuló Alagút-koncert Fluidian - Emil Gherasim (RO), Szemző Tibor és Gőz László részvételével formabontó zenei kalandra invitál az Opus Jazz Club-ban, de a fesztiválon lesz Varga Judit Bécsben élő zeneszerző egész estés Submersus című gépzongorára komponált művének a bemutatója is. Számos társművészeti együttműködés is gazdagítja a programot, például Kalmár János Metaxu szobraihoz Szigetvári Andrea együttese teremtett hangzó világot.

A fesztivál különlegessége az eseményekhez kapcsolódó interaktív foglalkozások sora, amelyek minden korosztály számára új befogadói élményeket nyújtanak. A gyerekek számára szervezett zeneszerzés kurzust Remes Zsófia vezeti, de társművészeti eseményként említhetjük a Dargay Marcell kurátor által vezetett Átlátszó Hang filmklubot, vagy a Texthibition nemzetközi kiállítás megnyitójának zenei programját. Szintén a fesztivál programjaként nyitja meg kapuit az OMA (Open Music Archive) új galériája is.

A fesztivál célja továbbra is a kortárs zene érthetővé és közvetlenné tétele. Az idei Polychrome kiadás ugyanakkor új szintre emeli a programokat, a legkülönfélébb zenei világok és művészeti formák összefonódását ünnepelve. 

Az eseményekről pontosabb információt a fesztivál folyamatosan frissülő honlapján, Facebook oldalán, insta és Youtube csatornáján találnak az érdeklődők.

A bejegyzés trackback címe:

https://tenger.media/api/trackback/id/tr8518766054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása