Adyval és Cseh Tamással búcsúzik a Kolibri igazgatója

Novák János január 22-én lép színpadra az általa 32 éve alapított Kolibri színházban.

janos_csehtamas-est_2022.jpg

A méltán népszerű Ady-dalok és Szép Ernő szintén nagy sikert arató megzenésített versei után a Kolibri Színház igazgatója Novák János, csellóművész, zeneszerző, előadóművész és rendező, ezúttal kibővített műsorral, régi és új dalokkal várja a közönséget: Ady Endre és Szép Ernő mellett Bereményi Géza szerzeményei közül, valamint Kosztolányi Dezső általa megzenésített költeményei közül válogatott össze egy csokorra valót. Novák János ott bábáskodott az első Cseh Tamás dalok megszületésénél, sőt az első lemezeken is hallható, így hát nem véletlen, hogy Cseh Tamás születésnapján, a magyar kultúra napján, nem csak versmegzenésítéseket, saját szerzeményeket, de Cseh-Bereményi dalokat is előad zenésztársaival: Horváth Péterrel, Darvas Benedekkel, Kaboldy Andrással, Kecskeméti Gáborral, és Tóth Tamással.

További információ és jegyvásárlás itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://tenger.media/api/trackback/id/tr2218778298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása