A házasság: széthullás és újjászületés

Képesek vagyunk-e még arra, hogy élethosszig tartó szövetséget kössünk egy másik emberrel? Vagy akár önmagunkkal?

lg-szegedi_kortars_balett_jelenetek_egy_hazassagrol9.jpg

Juronics Tamás és Szegedi Kortárs Balett Bergman-parafrázisa, a Jelenetek a házasságról férj és feleség életszövetségének titkait kutatja, 10 táncos, öt férfi és öt nő különböző arcait villantva fel, filmszerűen.

A darab elsősorban nem a cselekményre, hanem az emberi lélek finom rezdüléseire épít: elfojtott feszültségek, ki nem mondott vágyak, a hétköznapok fullasztó ismétlődése, a szabadság óhajtása, sóvárgás a szeretetre. A gyengéd érintésekből elhidegülés, a szenvedélyből távolság, a haragból fájó csend születik. Minden gesztus egy érzelem, minden emelés, zuhanás, visszafordulás egy múltbéli pillanat.

A Budapesti bemutatóra május 1-én kerül sor a Nemzeti Táncszínházban, de Juronicsot az Év legjobb alkotója díjjal is kitüntette a Magyar Táncművészek szövetsége a Fekete hattyú c. darabjáért, erről is szó esett az interjúban, amely a Trend FM 94.2-n hangzott el 2025. április 30-án, a beszélgetőtárs Kalmár András volt:

 Jelenetek a házasságról
- öröktánc -
Szegedi Kortárs Balett
Nemzeti Táncszínház Nagyterem 
2025. június 13. 19:00

Férfi: Vincze Lotár – Czár Gergely, Füzesi Csongor, Kiss Róbert, Francesco Totaro
Nő: Nyeste Adrienn – Letizia Melchiorre, Miriam Munno, Diletta Ranuzzi, Rudisch Boglárka
Gyerekek: Csató Málna, Diletta Savini

Zene: Mester Dávid és montázs
Jelmez: Bianca Imelda Jeremias
Díszlet, szcenika: Tóth Kázmér
Díszletkivitelezés: Scabello
Fény: Szabó Dániel
Dramaturg: Szokolai Brigitta
Konzultáns: Dr. Almási Kitti
Koreográfia: Juronics Tamás, Czár Gergely és a Társulat
Rendező: Juronics Tamás

Balettigazgató: Pataki András
Művészeti vezető: Juronics Tamás

Az előadás után közönségtalálkozóra kerül sor.

Jegyvásárlás itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://tenger.media/api/trackback/id/tr4718848920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása