Az újragondolt Semmi és a Sárkányfutó átka

Négy bemutató, négy különböző korosztály: nagy dobásra készül a Bábszínház

pz7a0690.JPG

Ellinger Edina, a Budapest Bábszínház igazgatója a Varázsgombák zenekar élén bejelenti a jövő évadot – Fotó: Piti Marcell

A jövő évad egy ősbemutatóval kezdődik a Budapest Bábszínházban: Fábián Péter állítja színpadra saját adaptációjában Arjun P. Anand fantasy-író ifjúsági regény-trilógiájának első részét A sárkányfutó átka címmel. A regényfolyam a Sakk Univerzumában játszódik, és a világon először a Budapest Bábszínházban kerül színpadra. 

Az évad második bemutatója az Orlai Produkciós Irodával koprodukcióban készülő Akik már nem leszünk sosem. Krusovszky Dénes kultikus regényének egyik részéből Barna Zsombor bábművész készít felnőtteknek szóló, egyszemélyes tárgyjátékos előadást 2025 őszén. A produkció rendezője Dékány Barnabás,

Februárban különleges premierre kerül sor: a 2013 óta hatalmas sikerrel játszott Semmi megújult formában költözik fel a Nagyszínpadra. Az elmúlt 12 évben Hoffer Károly rendezése ikonikus előadássá vált, generációk nőttek fel rajta. A jövő év elején új, fiatal szereposztással és a kortárs könnyűzenei szcéna két népszerű előadója, cserihanna és Bongor közreműködésével, teljesen új zenével mutatják be a produkciót Semmi 2.0 címmel.” 

A 20. század legnagyobb magyar mesemondója, Lázár Ervin 2026-ban lenne 90 éves. Az évad utolsó bemutatója előtte tiszteleg: a Berzsián és Dideki című költői meseregényéből Veres András rendez előadást. Ezzel párhuzamosan a tavaszi időszakban már a következő évad első bemutatójának előkészítő munkáin dolgoznak majd a színház alkotói és műhelyei. 2026-ban Keresztes Tamás rendezésében mutatják be Az ember tragédiáját. Madách Imre műve minden feldolgozással új fénytörésbe kerül, és minden esetben innovatív bábos koncepciót inspirál, ezért a produkció létrehozói hisznek benne, hogy a középiskolás korosztály és a felnőtt nézők számára egyszerre tudják megmutatni a Tragédia nagyszerűségét és a kortárs bábművészet legújabb eredményeit. A színház tervei között szerepel az alkotófolyamat komplexitásának megmutatása a nagyközönségnek, melynek keretében folyamatosan hírt ad a munka fázisairól a különböző felületein és egy szabadegyetemi előadás-sorozatot is elindít.

A részletekről Ellinger Edina, a Budapest Bábszínház igazgatója mesélt Kalmár Andrásnak a Trend FM 94.2-n futó Kapcsolódjunk! c. műsorban 2025 június 18-án:

A bejegyzés trackback címe:

https://tenger.media/api/trackback/id/tr4218889122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása