A koncert, ahol rossz tanácsot adnak

Július 24-én a legendás Kat and the Devil lép fel az Opus Jazz Clubban.

0724_katandthedevil_byborossmartin.jpg

Fotó: Boross Martin

A zenekar műfajokon túli kvintettjét improvizációban is megmerítkezett klasszikus és jazz-zenészek alkotják, akik beszélt és énekelt szövegeken keresztül fedezik fel a legkülönfélébb témákat. A színház felé hajló előadásaikra jellemző a komikum, a dallamosság és az idiómák egyesítése, emellett lépten-nyomon meglepetéseket tartogatnak a közönség és saját maguk számára egyaránt. A koncert címe ezúttal Bad advise.

Az együttes korábbi produkciói kiterjedtek a boszorkányok, Basó, Ernest Hemingway, James Joyce, a pszichedelikus szerek, a halottakkal való kommunikáció, az építészet, a szatíra és a bűncselekmények világára. Nevüket első projektjük után választották, amely Joyce The Cat and the Devil című novellájára épült. Ezúttal a rossz tanácsok felé fordítják figyelmüket, az internetes life hackek, a gyors megoldások és a félrevezető útmutatók tömkelegére támaszkodva. Szöveget és zenei anyagot merítenek majd Krasznahorkai László, Jenny Offill, Kiss Noémi, Rumaan Alam, László Noémi, Dave Eggers és végül, de nem utolsósorban Karlheinz Stockhausen munkásságából, aki a klasszikus zenében a művészi kockázatvállalás és a megkérdőjelezhető filozófiák szimbolikus alakjává vált. Olyan koncertre számíthatunk, ahol a rossz tanácsok még sohasem hangzottak ilyen jól.

A zenekar egyik alapítójával, Márkos Alberttel Kalmár András beszélgetett a Trend FM 94.2-n futó Kapcsolódjunk! c. műsorban 2025. július 9-én:

Bővebb információk és jegyvásárlás itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://tenger.media/api/trackback/id/tr3418904586

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása