A Mecénás-díjban részesült Nagy Elek küldetésének tekinti a múlttal való szembenézést, mivel édesapja, Méhes György is érintett volt.
Nagy Elek – Fotó: Bach Máté
A Magyar Írószövetség idén hozta létre a Mecénás-díjat, amelyet a szervezet azon támogatóinak ítélnek oda, akik áldozatos munkájukkal és nagyvonalú felajánlásaikkal járulnak hozzá a magyar irodalom és nyelviség fennmaradásáért, az írott hagyományok megőrzéséért a következő generációk számára. A Mecénás-díj legelső díjazottja Nagy Elek üzletember, a Méhes György - Nagy Elek Irodalmi Alapítvány alapítója, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke köszöntőbeszédében elmondta: Nagy Elek úr támogatásának köszönhetik egyebek mellett a szervezet rendkívül színvonalas és kényelmes Lövölde téri vendégházát, amely a szövetség székházától sétatávolságra, a budapesti belváros szívében várja szállással a magyar fővárosba látogató, határon túli írókat, költőket. A COVID-járvány idején, Nagy Elek úr ötlete alapján indult el a drámaíró, a meseíró, majd a történelmi kisregény pályázat, amely megjelenési és támogatási lehetőséget teremtett a művészeknek, élő fellépések hiányában.
Az üzletember az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárával közösen most arra készül, hogy átvilágítsák az erdélyi irodalmi életet, figyelembe véve azokat a körülményeket, amelyek kollaborációra kényszerítették a XX. század második felének magyar íróit és költőit Romániában. A részletekről és a Mecénás-díjról a Trend FM 94.2-n futó Kapcsolódjunk! c. műsorban mesélt Nagy Elek Kalmár Andrásnak, 2025 október 5-én:
