Az első magyar karácsonyfa és titkos levelek

A legendás martonvásári óvónő és Beethoven viszonya a mai napig foglalkoztatja a kutatókat.

brunszvikok_grafika_wolfgang_eckert_pixabay.jpgGrafika: Wolfgang Eckert/Pixabay

Brunszvik Teréz nőként egy olyan időszakban vállalta küldetésének teljesítését, amikor a nők szerepe az életben, a társadalomban meglehetősen korlátozott volt: lehettek feleség és anya. Teréz korát meghaladó műveltségével, gondolkodásmódjával és tetteivel jóval megelőzte korát. Nem véletlenül vontak párhuzamot közte és Széchenyi István pályája között, nem véletlenül nevezték őt a „legnagyobb magyar honleánynak”.

A szájhagyomány úgy tartja, hogy Brunszvik Teréz állította fel Magyarországon az első karácsonyfát. Ha ez nem is igazolt tény, annyi minden esetre igaz, hogy az általa 1828-ban megnyitott kisdedóvó intézet első karácsonyán már állt egy feldíszített karácsonyfa, a gyerekek nagy-nagy örömére. Martonvásáron a HUN-REN ATK Agroverzumban és a Beethoven Emlékmúzeumban – tehát a kastély kertjében – különböző korok karácsonyfáit mutatják be a látogatóknak december 12. és 31. között

Prieger Zsolt (Anima Sound System) Kedves Teréz! című könyve alapján készült a fiktív és valós leveleket, naplórészleteket is felhasználó izgalmas előadás, felolvasószínház, amely intim, filozofikus, korhű, mégis modern módon beszél a gyermeknevelés úttörőjéről, a karizmatikus, korát megelőző nőről-hazafiról-társadalomkritikusról. A Kedves Teréz, titkos levelek c. előadás december 12-én látható 18:00-tól a Beethoven Emlékmúzeumban.

Másnap, 13-án, 17.00-tól Zenés irodalmi esten vehetünk részt a Brunszvikokkal. Sokáig tartotta magát az a nézet, miszerint Beethoven „halhatatlan kedvese” Brunszvik Teréz volt. Most már tudni véljük, hogy Teréz „csak” a szellemi társa volt Beethovennek, testvére Jozefin viszont nagyon is közel állt a zeneszerző szívéhez. Teréz levelei, naplóbejegyzései és visszaemlékezései, valamint Beethoven levelei tanúsítják tiszteletteljes kapcsolatát a zeneszerzővel. Az esti programon ezekből idézünek fel néhányat. a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának közreműködésével.

Bővebb információk itt.

süti beállítások módosítása