Magyarországi All Stars a Vigadóban

Március 1-én Szentpáli Roland és barátai adnak koncertet az Essentia Artis keretében.

01kgfbab32a0c877nrx35b00pc.jpg

Fotó: Gyárfás Zsófia

Szentpáli Roland világhírű tubaművész, a Nemzeti Filharmonikusok szólamvezetője, akit már gyerekként olyan hatalmas egyéniségek pártfogoltak, mint az amerikai Roger Bobo. Zeneiskolai tanulmányait csak 12 éves korában kezdte el, ezért nem mehetett hegedű szakra, viszont ott volt a jelentőségteljes hangszer, a tuba. Tanára és „menedzsere” Lukács Sándor volt, a Konziban pedig Bazsinka József és Adamik Gábor tanították. 1993-ban Roger Bobo közbenjárására a Pro Harmonia Mundi Alapítvány és a Yamaha cég hangszert adományozott részére, melyet Amszterdamban vett át, egy ünnepi koncert keretében. Azóta karrierje töretlenül ível felfelé, tubaművészként sorra nyeri a fesztiválokat, zeneszerzőként pedig egyre hosszabb műveket alkot. Az MMA ösztöndíjának köszönhetően a Fehérlófia táncjáték megírására vállalkozott, ennek bemutatója azonban még várat magára. Március 1-én az Essentia Artis keretében, a Pesti Vigadóban gazdag zeneszerzői munkásságával ismerkedhetünk meg, amelyet egy „All Stars” zenekar közreműködésével hallhatunk.

Szentpáli Rolanddal Kalmár András beszélgetett a Trend FM 94.2-n futó Kapcsolódjunk! c. műsorban 2026. február 25-én:

Program:

COVER           (Benyus János - kűrt, Szőcs Henrik - zongora)

FROM WITHIN             (Herczku Ágnes - ének, Sonus Cordis String Quaret)

WATER             (Szőcs Henrik – zongora)

ÁBRAHÁM ÉS IZSÁK             (Benyus János - kűrt, Lukács Gergely - tuba, Sonus Cordis String Quaret, Szőcs Henrik - zongora)

WALDSEE POSTCARDS             (Herczku Ágnes - ének, Szőcs Henrik – zongora)

BARBARO             (Stürzenbaum Róbert - harsona, Lukács Gergely - tuba, Hotzi Mátyás - cselló, Weisz Nándor - ütőhangszerek, Bizják Dóra - zongora)

süti beállítások módosítása