Újra Budapesten az AI filmek fesztiválja

Március 26-27-én a Budapest SmartFest keretében megnézhetjük a világ mesterséges intelligenciával készült rövidfilmjeinek legjavát.

ke_p_4.jpg

Miközben az internetet sokszor elárasztják a silány minőségű, megtévesztő vagy éppen manipulatív „AI-mosléknak” (AI Slop) csúfolt tartalmak, a Budapest Smartfest idén tavasszal immár harmadik alkalommal bizonyítja be: a technológia a valódi művészet szolgálatába is állítható. Az AI filmeket felvonultató fesztivál célja, hogy Magyarországra hozza a világ legérdekesebb, mesterséges intelligenciával készült rövidfilmjeit, megmutatva az embert a technológia mögött. A fesztivál egyik legfontosabb üzenete idén is a lehetőségek megnyitása. Az AI ugyanis olyan alkotók előtt tárja ki a filmkészítés kapuit, akiknek van mondanivalójuk és ihletük, de nem rendelkeznek a hagyományos filmgyártáshoz szükséges hatalmas anyagi háttérrel. Itt nem a költségvetés, hanem az ötlet nagysága számít, ami végül a mozivásznon kel életre. A fesztivál népszerűsége évről évre nő: idén rengetegen jelentkeztek. Kínától Amerikáig, Kazahsztántól Olaszországig, a világ szinte minden országából érkeztek alkotások. A szakmai zsűrinek összesen 2200 beküldött film közül kell kiválasztania a legjobbakat, amelyeket a közönség a Cinema City Mammut mozijában tekinthet meg. A fesztivál különlegessége, hogy a filozófiai gondolatok és az élet legapróbb, legtermészetesebb pillanatai egyaránt helyet kapnak a programban. A Budapest Smartfest idén is többet nyújt egyszerű vetítéseknél: a nézők interaktív diákelőadásokon vehetnek részt, a szakma iránt érdeklődőket pedig filmszakmai kerekasztal-beszélgetések várják, ahol első kézből ismerhetik meg merre tart a filmkészítés az AI korában. A részletes program a Cinema City oldalán olvasható.

A fesztivál alapítójával, Sallai Ervinnel Kalmár András beszélgetett a Trend FM 94.2-n futó Kapcsolódjunk! c.. műsorban 2026. február 25-én:

süti beállítások módosítása