Egy diploma előtt álló osztály arra keresi a választ, hogy lehet-e a szerelmet akarni.
Nem mindennapi diplomafilm készül az ELTE filmrendező szakán: Adonyi-Walsh Gáspár, Béres Péter, Kistamás Naomi, Nagy Izabella, Nagy Kornél, Somorjai Máté és Tóth Bogi harmadéves hallgatóként úgy döntöttek, hogy kollektív alkotócsapatként készítik el diplomamunkájukat. A vállalásuk ambiciózus: egy független nagyjátékfilmet szeretnének létrehozni Sarkifény címmel, közösségi finanszírozásból, mindössze 15 forgatási nappal.
A keserédes vígjáték, három, első pillantásra egymástól független történetet mesél el. A szálakat egy ritka természeti jelenség és a hozzá kapcsolódó legenda köti össze: a sarki fényt csak azok láthatják meg, akik abban a pillanatban tiszta szívükből szerelmesek. De lehet-e akarni a szerelmet, vagy az csak akkor talál ránk, amikor már egyáltalán nem számítunk rá?
Az egyik történet középpontjában egy mozaikcsalád áll: Eszter és Tibor tinédzser gyerekeikkel, Lolával és Bencével indulnak az Őrségbe, hogy együtt láthassák a különleges égi jelenséget.
A másik történet főszereplője Maja, egy huszonéves DJ, aki váratlanul összefut egykori szerelmével, Benedekkel. A férfi évekkel korábban egyik napról a másikra Barcelonába költözött, most pedig újra felbukkan Maja életében.
A harmadik szálon a tizennyolc éves Júlia kerül egy esküvő középpontjába: lelkileg és szellemileg összeomlott nővére helyett ő utazik el a vidéki lagziba, hogy a szertartás végén szabadon engedje a fehér galambokat.
A filmnek nemcsak az alkotógárdája, de a finanszírozása is különleges. Bár az ELTE képzése során a rendezőhallgatók komoly szakmai tudásra tettek szert, a diplomafilmek megvalósítására csak nagyon korlátozott források állnak rendelkezésre. Szerencsére a Non Lieu Film Productions, a Laokoon Filmgroup és az NFI is támogatja a Sarkifény megvalósítását, azonban ahhoz, hogy a minimális büdzsé rendelkezésre áljon, a film alkotói közösségi adománygyűjtést indítottak. A támogatásokból többek között a felszerelések bérleti díjait, a stáb és a színészek utaztatását és étkezését, valamint az egyéb felmerülő költségeket szeretnék fedezni.
A produkció technikai hátterének egy részét már sikerült biztosítaniuk, emellett a fiatal alkotók a szakmai kapcsolataikra és számos önkéntes segítségre is támaszkodnak. A cél egy olyan független magyar film létrehozása, amely nemcsak egyetemi feladatként, hanem önálló alkotásként is megállja a helyét.
Kistamás Naomival, az egyik rendezővel Kalmár András beszélgetett a Trend FM 94.2-n futó Kapcsolódjunk! c. műsorban:
Támogasd a fiatal rendezők diplomamunkáját az Adjukössze.hu oldalon!
